Fiat - Autó Forrás Kft. - Veszprém

Mi történik akkor, ha két olasz „legenda”, a FIAT 500 és a Riva „összeáll”? Megszületik a világ legkisebb „yachtja”, mely „úszni” ugyan csak a filmekben tud, van viszont négy kereke. Mi pedig – hála neki - kapunk egy kis ízelítőt a Dolce Vitából…

Miközben a hangszórókból Debussy: A tenger méltóságteljes dallama árad, a kikötőben szebbnél-szebb, fából és üvegszálas műanyagból készült motorcsónakok és yachtok ringatóznak békésen, arra várva, hogy megmutathassák nekünk, hogy milyen az igazi Dolce Vita. Sarnicóban vagyunk, a festői szépségű Lago D’Iseo partján, a Riva Yacht központjában, ahol éppen a 2007-ben újjászületetett FIAT 500 legexkluzívabb változatának leleplezésére készülnek.

De előtte utazzunk vissza még egy kicsit az időben, egészen 1957-ig, abba az évbe, amikor is a FIAT bemutatta az eredeti 500-ast, nem mellékesen pedig javában tombolt az „édes élet”. Az 1950-es, 60-as években ugyanis szinte kivirágzott a dél-európai ország, s a rohamos gazdasági fejlődés az élet minden területén éreztette a hatását. Míg a filmvásznon Gina Lollobrigida és Sophia Loren csavarta el a férfiak szívét, addig a szűk városi utcácskákat, illetve az egyre bővülő úthálózatot mind több Cinquecento vette birtokba, millió és millió családot szállítva el a kívánt célponthoz. Ugyanekkor a tavakon és a tengereken is új hódító tűnt fel, méghozzá a tökéletes és elegáns formájú Aquarama „személyében”. A (szintén) olasz származású „csónak” a Riva Yacht műhelyében készült, s kiváló minőségével, exkluzív anyagaival és nem utolsósorban pazar kialakításával a hajósok, „tengerészek” legszebb álmait testesítette meg.

A legenda szerint az Aqurama bemutatóján Carlo Riva és Giovanni Agnelli fogadást kötött, hogy a karcsú hajó nagy sebességnél is stabil marad-e. Ezért az első „hivatalos” teszten a FIAT vezére mindent megtett, hogy kizökkentse a nyugalmából és felborítsa az Aquaramát, de nem járt sikerrel, vagyis veszített. Úgyhogy sok már hírességgel egyetemben vásárolt egyet magának.

A FIAT és a RIVA útjai ismét keresztezték egymást, a két olasz cég együttműködéséből pedig megszületett a világ legkisebb „yachtja”, az 500 Riva. A nyitott és zárt karosszériával egyaránt megvásárolható mini exkluzív kivitelével tökéletesen idézi fel a Riva yachtok „Nap, tenger, öröm” életfilozófiáját.

Az 500 Riva „Sera Blue” színű karosszériája például az Aquariva Super egyik jellegzetes fényezését idézi, ugyanúgy, ahogy az övvonal körül végigfutó, dupla „merülési csík”. Az olasz apróság krómozott tükörházai, valamint az orrán és a gépházon elhelyezett krómdíszek szintén a motorcsónakok világát juttatják eszünkbe, a látványt a kéttónusú, 16 colos, 20 küllős felnik teszik teljessé. Végül, de nem utolsósorban feltétlen említést érdemelnek a karosszéria oldalán megjelenő +diszkrét faberakásos logók.

A juharfából, kézzel készült Riva logó és fabetét a műszerfalon is megjelenik, sőt, a yachtok fedélzetéhez passzoló természetes hatású mahagóni a kormányon, a váltókaron és a küszöbön szintén feltűnik. A kulcs elfordításakor kék Riva felirat üdvözli a pilótát és az utasait a digitális műszerfalon, akik Poltrona Frau® bőrrel burkolt ülésekben foglalhatnak helyet. A kiegészítők sorát Sera Blue színű, kontrasztos varrású, puha szőnyegek zárják.

Az 500 Riva felszereltsége minden igényt kielégít, a komplett biztonsági arzenál – hét légzsák, ESC, Hill Holder, vészfék-asszisztens - mellett széria a 7 colos, HD felbontású érintőképernyővel dolgozó Uconnect rendszer, mely olyan kényelmi szolgáltatásokat nyújt, mint a kéz nélküli telefonhasználat vagy az extraként rendelhető, Dr. Dre nevével fémjelzett, 440 watt teljesítményű, mélynyomóval szerelt Beats Audio™ hangrendszer.

A korlátozott példányszámú Riva kiadáshoz az 500-as teljes motorkínálata elérhető, az Euro 6-os erőforrások a 69 lóerőtől 105 lóerőig tartó teljesítményskálát ölelik fel. Az alapot az 1.2 literes Fire egység jelenti, az apró benzinmotor akár ECO funkcióval és speciális aerodinamikai csomaggal is választható. Nála is kisebb a mindössze 0.9 literes, TwinAir kéthengeres benzines, ám teljesítménye a turbófeltöltőnek hála, jóval nagyobb – 85, illetve 105 lóerő. Dízelfronton a 95 lóerős, 1.3 Multijet aggregét teljesít szolgálatot. Motortól függően öt, hat vagy robotizált Dualogic váltó áll a vásárlók rendelkezésére.

Miután mindezt megtudtuk a nemzetközi sajtótájékoztatón, majd jól laktunk a finom olasz falatokkal, várt ránk még egy Riva Iseo, melynek ugyan egyetlen kereke sincs, viszont annál jobban úszik. Mi ugyan nem vezethettük a 9 méter hosszú, nyitott motorcsónakot, de utasként is felejthetetlen élményt nyújtott a tengeri hajózásra is alkalmas, kifejezetten mozgékony és luxus felszereltségű Iseo.

Napsütés, tenger, életöröm –ennél precízebben nehéz megfogalmazni, hogy mit nyújt a Riva. S ugyanezt az érzést kínálja aszfalton – tengerparton és bárhol másutt - az örökifjú 500-as is, különösen vászontetős, Riva kivitelben. Ebben nagyon jók az olaszok, mondhatni utolérhetetlenek… (forrás: www.autosvilag.com)

 

Fiat - Autó Forrás Kft. - Veszprém

FIAT 124 Spider - Már klasszikus

Telefon: 

Cégünkről

Cégünk 1992-ben alakult kezdetben a FORD márka veszprémi képviselete volt. 1996-ban építettünk Veszprémben a Házgyári úton egy új márkakereskedést. Tulajdonos és márkaváltás után 1998-ban a FIAT márkát képviseltük a megyeszékhelyen. A nyitás után évről-évre jelentősen növeltük eladásainkat, vevőink és ügyfeleink megkedvelték a Házgyári úti szalonunkat.  Magyarország Európai Unióba történt belépése után a márka által előírt követelmények teljesítésére 2006-ban az Észak-keleti útgyűrű 8. szám alatt 1800 négyzetméteres új FIAT szalont nyitottunk, ahol az ALFA ROMEO márka is helyet kapott. A régi szalon felújítás után HYUNDAI márkakereskedés lett.

Így az Autó-Forrás Kft. napjainkban 3 márka képviseletét látja el. Teljeskörű szerviztevékenység gyári és utángyártott alkatrészellátás, gépkocsi mosás, karosszéria javítás, zöldkártya készítés, gumiszerelés, műszaki vizsgára felkészítés és műszaki vizsgáztatás mellett új- és használt autó értékesítés hitel-és biztosítási ügyintézés is szerepel a tevékenységi körünkben.

Az ALFA ROMEO és FIAT márkakereskedés a márka legújabb standardjai alapján épült. 450 m2 bemutatóterem és ügyfélváró, 500 m2-es szerviz, ahol 10 álláson várjuk ügyfeleinket. Ezen felül 50 m2-es gépkocsimosó, 120 m2-es karosszéria műhely áll rendelkezésre. Szervizünket a legmodernebb eszközökkel szereltük fel, így a mai kor követelményeinek megfelelő javításokat tudjuk végezni.

Mindkét telephelyünkön megfelelő számú tesztautó áll rendelkezésre a vásárlók döntésének elősegítése érdekében. Ezek felett mindig rendelkezünk olyan új autó készlettel, amelyből azonnal lehet választani. Természetesen az egyedi igények kielégítését is gyári megrendelésből rövid határidőre vállaljuk.

Cégünk erősségét képezi, hogy mindkét telephelyünkön a márka iránt elkötelezett, magas szaktudással és elhivatottsággal rendelkező 33 dolgozónk családias légkörben az ügyfelek igényeit figyelembe véve végzi munkáját.

Mottónk, melynek szellemében dolgozunk: Elégedett ügyfelek nélkül nincs jövőnk.

 

Nyitva tartás:

 

Új és használt gépjármű értékesítés:

Hétfő-Péntek 8:00-17:00

 

Szombat: 9:00-12:00

 

 

Szerviz, Alkatrész:

Hétfő-Péntek: 8:00-16:30

 

 

Zöldkártya, Műszaki vizsga bejelentés:

Hétfő-Péntek: 8:00-16:30