Ügyfél elégedettség

    " Ezúton szeretném elmondani, hogy rendkívül elégedettek vagyunk Önök szolgáltatásaival. Elsősorban fűtésre használjuk a klímánkat, de nyáron a nagy melegben is jól esik a hűvös lakásba bemenni, ráadásul pénztakarékosság szempontjából sem utolsó. Köszönjük szépen Klímás Tamás."
Pálfi Zoltán Felsőörs

    " Klímás Tamás" ajánlom mindenkinek, a klíma választásnál is a legkedvezőbbet ajánlották a lakás feltérképezésénél! A felrakása korrekt, gyors és szakszerűen történt! Az 1 éves szerviznél ők hívtak kedvesen és mindent átnéztek, nem csak tisztítottak! Szakszerűen, gyorsan,emberségesen dolgoznak! Figyelnek a rendre!
Nem csalódtam bennük, örültem, hogy őket választottam! Köszönöm, hogy biztonságban érzem magam!"
Göller Edit Veszprém

    "Két évvel ezelőtt az új lakásunkba klímát szerettünk volna. Több cégtől kértünk ajánlatot, többen meg is nézték a lakásunkat, volt aki azt mondta, hogy nem lehet megoldani a lakás hűtését, nem tudja kiépíteni a rendszert.
Egy közös ismerősünk ajánlotta Tamásékat akik olcsóbb és jobb megoldást kínáltak, és két nap alatt fel is szerelték a teljes rendszert. (Emlékszem, hogy pont fele annyiba került mint a legdrágább ajánlat, illetve azért volt két teljes nap, mert akkor volt a nyár legnagyobb zivatara, ami a tetőn érte őket.) A lakás felújítása során Ők voltak az egyetlen csapat, akik után nem kellett takarítani, és azt amit ígértek, el is végezték. A munkájukkal, teljes mértékben elégedettek vagyunk, ajánljuk bárkinek őket."
Ferencz Gábor, és Ferencz-Számely Mariann

    "Csak ajánlani tudom őket, már két lakóhelyemen is telepítettek klímát, versenyképes árakkal dolgoznak, rövid határidőkkel és bármilyen kérdéssel vagy kéréssel megkereshettem őket, nagyon segítőkészek!"
Kiss Gábor

   " A klímaszereléssel maximálisan elégedett vagyok, kettő Veszprémi irodába szereltek klímát.
Megbízható, korrekt munkát végeztek, másoknak is szívesen ajánlom."
Dobos Árpád - Veszprém






Kapcsolat

Klímás Tamás


Klímás Tamás
8200 Veszprém,
  +36 30 514 7130
  klimastamasveszprem[kukac]gmail[pont]com
  www.klimastamas.hu



Top