Horgászrend (Országos, Helyi)

ORSZÁGOS HORGÁSZREND 2024


2024. január 1-től a 2024. horgászévre  valamennyi, a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozó horgászszervezet által horgászati célra hasznosított halgazdálkodási vízterületre, külön kikötés hiányában a helyi horgászrendek szabályozásával együttesen.

Tisztelt Horgásztársak!

A MOHOSZ közfeladat-ellátása egyaránt kiterjed a horgászokra és a horgászszervezetekre. Természetes, hogy a horgászat gyakorlása, a feltételek megteremtése során a két érdek sokszor nem teljesen egyezik, ugyanakkor vitathatatlanul közös érdek a magyar horgászvizek természeti értékeinek, halállományának megőrzése, de a vízparti környezet és a szolgáltatások fejlesztése is. E munka során a horgászszervezetek képviselőinek konstruktív együttműködésével fokozatosan tovább egységesítjük a halgazdálkodási szolgáltatási és a szabályozási környezetet is.

Közös érdekünk a szabályok betartása. Kérjük, hogy a horgászatra és a horgászat környezetére vonatkozó szabályok alkalmazásával Önök is támogassák munkánkat, járuljanak hozzá a vizek és a vízpartok nyugalmához, további fejlesztéséhez. Jó egészséget, sok szabadidőt és emlékezetes horgászélményeket kívánunk mindenkinek!

A MOHOSZ Elnöksége

 

I. Általános szabályozási előírások

1. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (Vhr.) rendelkezéseit, valamint az adott horgászvízre érvényes helyi horgászrend szabályait.

2. Az Országos Horgászrend a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozó halgazdálkodási hasznosító horgászszervezetek számára kiadott, kötelező érvényű keretszabály, amely jogszabállyal ellentétes rendelkezéseket nem tartalmazhat és – horgászszervezeti kiegészítés hiányában – helyi horgászrendként önállóan is alkalmazható, amennyiben ezen információ a területi jegyen egyértelműen feltüntetésre kerül. A helyi horgászrend az Országos Horgászrend szabályaitól megengedőbb szabályokat nem határozhat meg, ugyanakkor az itt meghatározott szabályokat tovább szigoríthatja, illetve kiegészítheti. 

3. A horgászversenyekre vonatkozó eltérési lehetőségeket az Országos Versenyszabályzat határozza meg.

4. A horgászszövetség összevont területi jegyrendszerébe bevont halgazdálkodási vízterületekre irányadó, külön kiadott – kibővített – Országos Horgászrend külön kikötés hiányában a helyi horgászrendek szabályozásával együttesen érvényes.

5. A horgászat gyakorlásának alapvető feltételei közé tartozik az érvényes horgászokmányok megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása.

6. A területi jegy vásárlásával a horgász polgárjogi szerződést is köt a jegy kiadójával, s ennek keretében hozzájárul adatai hatályos jogszabályoknak megfelelő, célhoz kötött kezeléséhez.

7. A területi jegyhez kiegészítő jegy kizárólag az adott területi jeggyel el nem érhető, előre meghatározott többletszolgáltatások vagy többlet horgászati lehetőségek biztosítására adható ki.

8. A területi jegy kiadójának előírása esetén a horgász köteles a területi jegy elidegeníthetetlen mellékleteként a helyi horgászrendet vagy annak kivonatát magánál tartani, illetve online vásárlás esetén a területi jegyet és a horgászrendet kinyomtatás nélkül egy arra alkalmas készülék (pl. tablet, okostelefon) képernyőjén a horgászat időtartama alatt ellenőrzésre bemutatni.

9. A halgazdálkodási vízterületen a hal annak jogszerű kifogásával és a zsákmány fogási naplóban történő rögzítésével kerül a horgász birtokába. A rögzítés kizárólag a naplóban, továbbá – ezen szabályokat kiegészítendően – a helyi horgászrendben meghatározott módon történhet. A halgazdálkodásra jogosult a hal elviteléért külön ellenértéket – ide nem értve a többletelvitel lehetőségéért előre megváltott kiegészítő jegyet – nem állapíthat meg.

 II. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások

10. Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon – helyfoglalásra, foglalt helyre vonatkozó külön halgazdálkodási hasznosítói előírás hiányában – az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság – a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában – 5 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése közterületen tilos, kivételt képeznek az engedéllyel rendelkező víziállások.

11. Statikus horgászhely (a készségek tervezett helyétől számított minimum 2,5 méteres körzetben) halgazdálkodási hasznosítói előírás esetén csak akkor foglalható el, ha előtte az ott lévő szemét eltakarítása megtörtént.

12. A horgászhelyen a készségek bedobása, elhelyezése csak úgy történhet meg, ha az másokra nem jelent balesetveszélyt. Víziközlekedés céljából is igénybe vett halgazdálkodási vízterületen tilos olyan horgászati módszer alkalmazása, melynek alkalmazása során a vízfelszín felett a horgászzsinór a vízfolyás, az állóvíz, valamint ezek időszakos kapcsolódásaiban létrejövő halátjárók medrének felénél többet keresztirányban elzár.

13. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett.

14. Rendkívüli időjárás, árvízi készültség vagy védekezés, valamint egészségügyi, környezetvédelmi, halegészségügyi veszélyhelyzet, halpusztulás esetén jogszabály, üzemeltetési szabályzat vagy hatósági határozat érvényesítése okán, továbbá a horgászrend időszaki, hirdetményi módosítása esetén (verseny, munkavégzés) a halgazdálkodásra jogosult a horgászatot vagy annak módját átmenetileg korlátozhatja. E korlátozás lehet általános vagy csak meghatározott idősávra, területre kiterjedő.

15. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelését köteles a halőr vagy a halgazdálkodásra jogosult felé azonnal bejelenteni. 

16. A vízminőség védelme érdekében csak megfelelő minőségű (nem romlott) és a szükséges mennyiségű etetőanyag, csaliféleség használható fel. A halgazdálkodási hasznosító egyes etetőanyagok, csaliféleségek használatát korlátozhatja vagy megtilthatja.

17. Az elvihető hal horgászhelyen történő előkészítését, konyhai feldolgozását a halgazdálkodási hasznosító külön engedélyhez kötheti.

18. A horgászat közben keletkezett szemét a vízparton csak az ott e célból elhelyezett tárolókba helyezhető el. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. A halgazdálkodási hasznosító rendelkezhet úgy is, hogy a keletkezett szemetet a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani.

19. Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a horgászat folytatása nem lehetséges. Ebben az esetben a hivatásos halőr jogosult hatósági intézkedés kezdeményezésére.

20. Tüzet gyújtani csak az arra vonatkozó szabályok betartásával, illetve egyes vízterületeken csak az e célra kiépített tűzrakó helyeken lehetséges, ha tűzgyújtási tilalom nem került elrendelésre. Élő faanyag tűzrakásra nem használható. A tűzterekbe szemét nem helyezhető el, ott el sem égethető. Távozáskor biztosítani kell a tűz eloltását. 

21. A kiépített partvédő kövezés, védmű nem bontható meg, a kövek ideiglenesen sem hordhatók el. A természeti értékek károsítása szigorúan tilos.

22. A vízparton – kifejezett halgazdálkodási hasznosítói, üzemeltetői engedély hiányában – csak fém és műanyag bottartó használható.

23. A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok, esőbeállók, stégek és kikötői műtárgyak, egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége.

 III. Speciális horgászrendi előírások

24. Folyóvíz jegén horgászni minden esetben tilos. Állóvíz jegén a lékhorgászat csak ott lehetséges, ahol az nem tiltott és a jég legalább 10 cm vastag, nem olvad és nem mozog. A horgász a kivágott léket a horgászat befejezése után köteles jól láthatóan megjelölni.

25. Kijelölt szabadvízi fürdőhely (strand) területén – annak hivatalos nyitvatartási idejében – a strand üzemeltetőjének engedélye hiányában horgászni tilos. 

26. A horgászkészségek mellett – ha a halgazdálkodási hasznosító másképp nem rendelkezik – az egyesületi tagsággal rendelkező horgász alkalmilag 1 db, maximum 1 m2 felületű csalihalfogó emelőhálót vagy – szintén emeléses technikával használt – merítőszákot is használhat, kizárólag számára a horgászathoz szükséges, 15 cm-nél nem nagyobb – kifogható státuszú – csalihalak gyűjtésére. Ha a csalihal-gyűjtés közben véletlenszerűen idegenhonos inváziós hal kerül a hálóba, az a horgászvízbe vissza már nem helyezhető.

27. A halgazdálkodási hasznosító kizárólagos döntési kompetenciája a horgászati célú csónakhasználat, valamint a szonár (halradar) használatának engedélyezése vagy annak tiltása, illetve engedélyezés esetén a használat szabályozása. Amennyiben a halgazdálkodási hasznosító másképp nem rendelkezik, a halradar használata – a november 1. és február 28. közötti vermelési időszak kivételével – engedélyezett.

28. Csónakos horgászat esetén a kikötőn és kijáratán kívül a part egyéb, szabad részeinek és más csónakoknak, valamint a vízügyi műtárgyaknak 20 méternél kisebb távolságra való megközelítését, továbbá a hely tartós megjelölését a halgazdálkodási hasznosító korlátozhatja, vagy megtilthatja. 

29. A horgászat során a hely jelölésére használt eszközöket, tárgyakat a horgászat befejezése után a vízből minden esetben el kell távolítani.

30. A statikus horgászhely, a horgászcsónak (csónak esetében a partról is jól látható), folyamatos megvilágítása az éjszakai horgászat teljes időtartama alatt kötelező, kivételt képeznek a közvilágítással érintett parti horgászhelyek.

31. A horgászcsónak, horgászhajó használója köteles gondoskodni arról, hogy a csónak felszereltsége és műszaki állapota a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfeleljen.

 IV. Halvédelmi és horgászetikai előírások

32. A horgász erkölcsi és etikai kötelessége más horgász segítése, a tapasztalatok átadása, az idős horgásztársak és a gyermekhorgászok támogatása.

33. A horgászat gyakorlása nem járhat más horgászok indokolatlan veszélyeztetésével vagy zavarásával.

34. Horgászcsónak, horgászhajó használata csak megfelelő sebesség megválasztásával, más horgásztársak és víziközlekedők veszélyeztetése vagy zavarása nélkül történhet.

35. Ívási, szaporodási időszakban a part menti sávban a sebesség megválasztásánál minden horgász felelőssége a lerakott ikrák, kikelt ivadékok lehetőség szerinti megóvása.

36. A halnak indokolatlan sérülést, szenvedést okozni tilos.

37. Fajlagos tilalmi időszakban a védelmet élvező, illetve ívó halfajra, valamint méretkorlátozással védett halfajok méreten aluli egyedeire célzottan horgászni etikátlan és tilos. Amennyiben az adott horgászhelyen sorozatosan méreten aluli vagy fajlagos tilalom alatt álló hal akad horogra, a halállomány kímélése érdekében horgászati módszert, illetve szükség szerint horgászhelyet kell változtatni.

38. A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, valamint a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapotának fenntartása.

39. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász vizuális kapásjelző esetén haladéktalanul, hangjelzéses kapásjelző esetében az észleléstől számított legrövidebb időn belül bevághat, illetve megkezdheti a hal fárasztását.

40. Ragadozóhal-horgászatnál az indokolatlan nyeletés tilos.

41. A gyári műcsalik rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos. 

42. A műcsali használatának kivételével a háromágú horog, a drótelőke, valamint a vágóhorog csak akkor alkalmazható, ha annak használatát a halgazdálkodási hasznosító helyi horgászrendjében vagy a horgászrendi kivonatában nem tiltja.

43. A kifogott hal horgász általi tetszőleges jelölése, csonkítása tilos.

44. A hivatalos haljellel ellátott halak fogásának bejelentése, az adatszolgáltatás teljesítése a horgász és a halgazdálkodási hasznosító közös érdeke. E haljel eltávolítását, a jelölt hal kifogását (elvitelét) a halgazdálkodásra jogosult helyi horgászrendjében vagy horgászrendi kivonatában megtilthatja. Amennyiben a jelölt hal kifogása (elvitele) nem tiltott, abban az esetben a fogás bejelentése kötelező.

45. A drótszák (a törpeharcsa kivételével), valamint épített fém haltároló (ketrec) használata hal tartására tilos.

46. A horgászfotók elkészítésekor javasolt ügyelni arra, hogy esztétikus, a hal megbecsülését is kifejező fényképek készüljenek. A helyes fotón a háttér a víz és a vízpart természeti környezete, ahol belógó, szétdobált felszerelés, cigaretta, étel és ital, kéztörlő rongy, szemét nem látható. A horgász a halat lehetőleg térdelve, féltérden vagy guggolva; mellmagasságban és vízszintesen a halbölcső vagy halpaplan felett tartja, de a fényképen a halvédelmi eszköz lehetőleg csak részlegesen legyen látható. A hal objektív felé történő „kitartása” nem esztétikus, a helyes távolság a súly megtartását is segítő félkarnyi. A hal legyen tiszta, így a sarat, fűszálakat, nyálkát, esetleges vért friss vízzel le kell öblíteni róla. Célszerű több fotót készíteni, hogy a pislogás és/vagy a hal mozgásai kiküszöbölhetők legyenek. Nem készülhet etikus fotó cigarettával a szájban vagy a halat ronggyal megfogva. Napsütésnél ügyelni kell arra is, hogy vaku használata nélkül a sapkát viselő horgász arca leárnyékolt marad. A fotózás során fokozottan ügyelni kell a halak kíméletes kezelésére, mozgatására, mert a nagy példányok leejtésre, nyomásra az átlagos méretű halaktól sokkal érzékenyebbek. A legfontosabb a hal védelme, ha a szakszerű gyors fotózás nem biztosítható, akkor a halat haladéktalanul vissza kell engedni.

47. A legfontosabb a hal védelme. Ha a szakszerű gyors fotózás és mérlegelés a fogás helyszínén nem biztosítható, akkor a megtartani nem kívánt halat haladéktalanul vissza kell engedni a vízbe. Tilos a halat fotózás és mérlegelés céljából bármilyen módon olyan helyre szállítani, ahol a fotózás és mérlegelés már biztosított lenne.

48. A megtartani nem kívánt halakról terítékfotó csak kivételes esetben, a horgászversenyek mérlegelésekor, illetve egyedi halgazdálkodási hasznosítói engedéllyel készíthető.

49. Más fogott halával rekordfogást bejelenteni etikátlan és tilos.

50. A színezett fertőtlenítők használata csak a fotózás után támogatott. Ekkor a hal minden látható sebének fertőtlenítése is ajánlott, az esetleges élősködők eltávolítása mellett.

51. A visszaengedéskor a halat csak akkor szabad elengedni, ha az már az egyensúlyi helyzetét önerőből fenn tudja tartani, valamint mozgása (szabadulási reflex) beindult.

52. A szabályosan kifogott és így megtartott halak cseréje, illetve ezek horgászati tevékenység folytatása során történő (zárt vizeken a vízparton, horgászhelyen belüli) átadása és ajándékozása, a kifogott hal értékesítése tilos. Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba (ragadozó esetén szájbilincsre) került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni. Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező, horgászatot folytató személy részére. Ajándékozáson egy horgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül.

53. A halgazdálkodásra jogosult helyi horgászrendjében vagy horgászrendi kivonatában előírhatja, hogy a horgász és a halász fogási naplóban a kifogott halak tömegét egy tizedesjeggyel kell akkor is rögzíteni, ha a fogott hal tömege egész szám (pl. 3,0 kg). Továbbá a fenti fogási naplókban a halgazdálkodásra jogosult előírhatja adott halfajok esetében a standard testhossz feltüntetését is.

 V. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik

54. A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével elismeri a horgászatra vonatkozó országos és helyi szabályok ismeretét és vállalja azok maradéktalan betartását. Tudomásul veszi, hogy a) köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre, b) róla – külön jogszabályi előírások figyelembevételével – a hivatásos halőr kép-, video-, hangfelvételt készíthet, c) jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott, véglegessé vált (jogerős) halgazdálkodási hatósági bírság vagy eltiltás esetén, illetve a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerülhet, illetve a területi jegy váltásától maximum 5 évre eltiltható.

55. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó cselekmények és az eltiltás minimális és maximális mértéke: az előző oldalon szereplő táblázat szerint. 

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3–5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1–5 év, 

de legalább az eltiltás idejének a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése 

1–5 év

Darabszám korlátozás megsértése

Bármilyen horgászattal kapcsolatos adatszolgáltatásnál valótlan személyi adat közlése, rögzítése, 

horgászokmány meghamisítása, azon a személyi adatok módosítása         

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés az itt külön nem nevesített cselekmények esetében

1–3 év, 

de legalább az eltiltás ideje

Hal jelölése, csonkítása

1–3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése
(beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

Tilalmi idővel védett vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Egyidejű horgászat és rekreációs halászat

6 hónap – 2 év 

Horgászati tilalom alá eső területen vagy halfogási tilalom alatt horgászati vagy 

rekreációs halászati tevékenység végzése vagy annak kísérlete

Egyéb, az Országos Horgászrend keretében rögzített tilalom megsértése

3 hónap – 1 év

Egyéb, az Országos Horgászrend szabályain túli, a halgazdálkodásra jogosult által a helyi horgászrend keretében meghatározott szabályszegés

56. Az Országos Horgászrend alkalmazása keretében a területhasználatra, az egyes szolgáltatások igénybevételére, a természet- és környezetvédelemre vonatkozó és a horgászetikára vonatkozó tilalmi előírások megszegése esetén a visszavonás, eltiltás alkalmazása halgazdálkodási hasznosítói mérlegelés kérdése azzal, hogy az 1 évnél rövidebb eltiltással szankcionálható szabályszegés alapján megindított halgazdálkodási hasznosítói eljárás indokolt esetben nem helyettesíti szakhatósági eljárás vagy feljelentés kezdeményezését.

57. A halgazdálkodási hasznosítói eljárásoknál a döntésre jogosult a szabályszegés összes körülményének ismeretében az Országos Horgászrend keretei, illetve a helyi horgászrendi keretek között dönt az eltiltás mértékéről.

58. Az egy horgászat alkalmával elkövetett több önálló szabályszegés esetén a cselekményekre kiszabható eltiltások időtartama összeadódik, de az eltiltás maximum 5 év lehet.

59. Amennyiben egy horgász egy szabályszegés elkövetése és szankcionálása után újra elköveti bármelyik szankcionált cselekményt, a második alkalommal az eltiltás a kétszeresére, de maximum 5 évre emelkedik.

60. Amennyiben egy horgász a korábbi eltiltástól számított 3 éven belül újabb szabályszegést követ el, az eltiltás mértéke legalább 2 év, de maximum 5 év lehet.

61. A visszavonásra, illetve a területi jegy váltásától való eltiltásra minden esetben a tényállást és a horgászrendi hivatkozást, valamint az eltiltás időtartamát tartalmazó hivatalos halgazdálkodási hasznosítói döntéssel és az erről szóló értesítéssel kerülhet sor.

62. A halgazdálkodási hasznosítói visszavonás és az eltiltás nem helyettesíti, de nem is követeli meg a horgászegyesületi fegyelmi szabályzatokban meghatározott eljárásokat, tagi jogkövetkezményeket.

 VI. Záró rendelkezések

63. Jelen Országos Horgászrend a MOHOSZ Választmányának 2023. október 26-i határozatával került elfogadásra.

64. Az Országos Horgászrend a MOHOSZ hivatalos honlapján kerül közzétételre.

65. A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal.

66. A horgászok a vízparton, horgászterületeken elhelyezett berendezési tárgyakat, horgászati- és vízilétesítményeket kizárólag a saját felelősségükre használhatják.

67. A Magyar Horgászkártyához és az érvényes állami horgászjegyhez kapcsolódó horgász balesetbiztosítás feltételeiről a MOHOSZ ad tájékoztatást. 

68. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és MOHOSZ választmányi határozatok, továbbá a helyi horgászrendek és az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadók.

CSAK BÉKÉSHAL, ÉS HARCSA (III/19.pont) HORGÁSZATRA JOGOSÍT!

(Időszakos jegyet váltóknak)
    Érvényes: 2024. március 01 – től, 2024. október 31-ig

A horgászegyesület vizeire:

NAGYTEVELI VÍZTÁROZÓ: 19-022-1-1 

BORSOSGYŐRI „KÉKVÍZŰ” TÓ: 19-021-1-4  

MARCAL FOLYÓ: 19-023-1-1 (Egyházaskesző közúti hídtól, Marcaltő közúti hídig) 

GERENCE PATAK: 19-024-1-1 (Csót közúti hídtól Marcal torkolatig)

a Halászati Törvény és Végrehajtási Rendelete, az Országos Horgászrend és a helyi horgászrend érvényes!

 

 

 

I.  Általános szabályozási előírások

1.     A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII.29.) VM rendelet (Vhr.) rendelkezéseit, valamint az Országos Horgászrend és a helyi horgászrend szabályait.

2.     A helyi horgászrend (HHR) a halgazdálkodási hasznosító egy vagy több halgazdálkodási vízterületére és azon (azokon) valamennyi területi jegytípusára általánosan és speciálisan érvényes szabályok gyűjteménye, amely jogszabállyal, az OHR rendelkezéseivel és halgazdálkodási hatósági határozattal nem lehet ellentétes. Az aktuális évi helyi horgászrend kiadásának határideje a területi jegyek forgalmazásának kezdete, hatálya az aktuális évi OHR hatályával megegyező.

3.     A horgászat gyakorlásának alapvető feltételei közé tartozik az érvényes horgászokmányok megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása.

4.     A horgászokmányok közül a helyi horgászrend hatálya alá tartozó területi jegy vásárlásával a horgász polgárjogi szerződést is köt a jegy kiadójával, s ennek keretében hozzájárul adatai hatályos jogszabályoknak megfelelő, célhoz kötött kezeléséhez.

5.     A területi jegyhez kiegészítő jegy kizárólag az adott területi jeggyel el nem érhető, előre meghatározott többletszolgáltatások, vagy többlet horgászati lehetőségek biztosítására adható ki.

6.     A területi jegy kiadójának előírása esetén a horgász köteles a területi jegy elidegeníthetetlen mellékleteként a helyi horgászrendet, vagy annak kivonatát magánál tartani, illetve online vásárlás esetén a területi jegyet és a horgászrendet kinyomtatás nélkül egy arra alkalmas készülék (pl. tablet, okostelefon) képernyőjén a horgászat időtartama alatt ellenőrzésre bemutatni.

7.     A területi jegy kiadója a helyi horgászrend esetében az évközi változtatás jogát fenntartja, amelyről a változást megelőzően tájékoztatást ad.

8.     A Pápa és Vidéke HE elérhetőségei: Telefon: 06/20 575 4248 email: pvhe1947@gmail.com honlap: https://mindenoke.hu/papa-es-videke-horgaszegyesulet

facebook: www.facebook.com/papaes.videkehe Halőrök: 06/70 629 0970

 

 

II. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások

9.     Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon - helyfoglalásra, foglalt helyre vonatkozó külön halgazdálkodási hasznosítói előírás hiányában - az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság - a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában - 10 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése közterületen tilos, kivételt képeznek az engedéllyel rendelkező víziállások. Sátorállítás, lakókocsival, vagy gépkocsival történő parkolás a víz szélétől 10 m- en belül tilos, ha azt a terepviszonyok lehetővé teszik! Az oldaltávolságot szintén 10 m – ben határozzuk meg, amely vonatkozik a bejuttatott csalikra is! Sátor, félsátor, lakókocsi felállítása csak felnőtt, vagy ifjúsági területi engedéllyel lehetséges! Egy területi engedéllyel, 1db sátor, ….stb.(legfeljebb 4 személyes) állítható fel!

10.   A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett.

11.   A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelése esetén köteles annak azonnali, a halőr vagy a halgazdálkodási hasznosító felé történő bejelentésére.

12.   A horgászat közben keletkezett szemét csak a vízparton elhelyezett tárolókba, lezárt zacskóban helyezhető el. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. Kutyatartásnál a keletkező hulladék szemétként történő kezelése kötelező. A halgazdálkodási hasznosító rendelkezése, ha a keletkezett szemetet a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani. Környezetszennyezés miatti másodszori írásos figyelmeztetés következményeként a szabálytalankodónak az engedélye tárgyévben bevonásra kerül.
13.   A kiépített partvédő kövezés, védmű nem bontható meg, a kövek ideiglenesen sem hordhatók el.
14.   A vízparton - kifejezett halgazdálkodási hasznosítói, üzemeltetői engedély hiányában - csak fém és műanyag bottartó használható.
15.   A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok, esőbeállók, stégek és kikötői műtárgyak, egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége.
16.   Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a hivatásos halőr által a horgászat folytatása megtiltható, a terület azonnali elhagyására való felszólítás mellett.
17.   Az egyesület vizein egész évben tilos a tűzrakás, függetlenül az elrendelt tűgyújtási tilalomtól! Sütni, főzni kizárólag gázüzemű készülékkel lehetséges, megfelelő biztonsági előírások betartása mellett!

 

 

III. Speciális horgászrendi előírások

        17. TILALMI TERÜLETEK A PÁPA ÉS VIDÉKE HE VIZEIN

Egész évben tilos a horgászat az alábbi területeken: Borsosgyőr „Kék-vízű” tavon a kíméleti terület, a horgásztó három sarkában táblával megjelölt, ívásra kialakított terület, ill. a tó mellett található, annak nem szerves részét képező, ún. „halnevelő kis-tó”!

Nem egész éves tilalommal rendelkező terület: Nagyteveli víztározó hátsó részén található terület, amely időszakosan kerül lezárásra. Tilalmi idő: minden év május 02-31 közötti időben! Táblával jelölve!

18.   Állóvíz jegén a lékhorgászat csak ott lehetséges, ahol az nem tiltott és a jég legalább 10 cm vastag, nem olvad és nem mozog. A horgász a kivágott léket a horgászat befejezése után köteles minden esetben jól láthatóan megjelölni.

19.   Időszakos jeggyel harcsára az alábbiak szerint lehet horgászni: 03.01-04.30. közötti időszakban csak 20 cm feletti, 05.01-től 15 cm feletti csalihalat használhatnak! Harcsára pergetni tilos!!!  

20.  Csónakos horgászat csak a Nagyteveli víztározón engedélyezett. Csónakból csak az horgászhat, akinek érvényes területi (éves, napi), csónakhasználati és kikötő használati engedélye van, vagy csónakot bérelt. Külön csónak és kikötő használati engedély nélkül csónak használata az alábbi célokból történhet:

a) bójázás (Az etetőbóját /horgászonként 1db/, a mindenkori mederszélesség felénél távolabb elhelyezni tilos, és a horgászat befejeztével minden esetben el kell távolítani!)     b) etetés         c) csali behordása     d) halak fárasztása     e) parti horgászhely megközelítése a túlsó parton   f) kuttyogató harcsázás                              

Külön csónak és kikötő használati engedély nélkül csónakot a tározó vizén tárolni tilos! A hozott csónak használata csak a jogszabályi előírások figyelembevételével, saját felelősségre történhet. Tilos használni mindennemű strandeszközt! Csónaknak minősül minden olyan vízialkalmatosság, ami legalább merev fartővel rendelkezik!

Csónakot egyedül, csak 18. életévét betöltött horgász használhat!

Csónakos horgászat esetén a kikötőn és kijáratán kívül a part egyéb, szabad részeinek és más csónakoknak, valamint a vízügyi műtárgyaknak 20 méternél kisebb távolságra való megközelítése, továbbá a hely tartós megjelölése a halgazdálkodási hasznosító külön engedélye nélkül tilos!

21.  Naplemente után az egész éjszaka folyamán akár partról, akár csónakból történik a horgászat, a horgász-helyet jól látható módon ki kell világítani, a többi horgász zavarása nélkül. A különféle kapásjelzők fénye nem azonos a horgászhely kellő megvilágításával. A kellő távolságból jól látható megvilágítás, minimum egy fehér fényű fejlámpa fényerejének megfelelő fényforrás.

22.   Méretkorlátozások:

       

HALFAJ

MINIMUM MÉRET

MAXIMUM MÉRET

PONTY

35 cm

55 cm

AMUR

50 cm

 

DÉVÉRKESZEG

20 cm

 

     Tilalmi idővel védett halfaj(ok):

a.) Dévérkeszeget minden év április 15. 00.00 órától május 15. 24.00 óráig zsákmányként megtartani tilos!

b.) Pisztrángsügér és a compó zsákmányként nem tartható meg!

 

 23.   Megtartható zsákmány napi lebontásban:

 

       

Területi jegy tipusa

Napi kvóta

Megjegyzés

Felnőtt (1,3 napos)

1+1 db méretkorlátozással védett nemes hal,

3 kg egyéb naponta

 

A napijegyek esetében a fogási kvóta naponta értendő, össze nem vonható!!! Többnapos jeggyel a napi kvótánál nem lehet több halat megtartani!

65 év feletti, ifjúsági, turista (1,3napos)

1 db méretkorlátozással védett nemes hal, 2 kg egyéb naponta

Gyerek (1,3 napos)

2 kg egyéb hal naponta

 

                    A naponta megtartható mennyiségeknél a „+” megjelölés fajták különbözőségét jelölik, egy adott halfajból csak a megadott mennyiség tartható meg! (Pl.: 1+1 megjelölésnél naponta 2 db méretkorlátozással védett  nemes hal tarható meg köztük a harcsa is, de a 2 db-nak külön fajtájúnak kell lennie! Pl. 1 ponty, 1 amur)

 

  IV. Az egyesített és összevont területi jegyekre vonatkozó külön előírások

24.  Az egyesület vizeire az alábbi területi jegyek kerülnek kiadásra: Általános éves felnőtt, kedvezményes (65. év felettiek, nők, fogyatékkal élők), ifjúsági, gyerek területi jegy, általános éves tisztségviselői területi jegy (csak az egyesület tisztségviselői részére), általános 24 órás, 72 órás, kedvezményes, ifjúsági, turista, gyerek területi jegy. Ezenkívül kiadásra kerül kiegészítő csónakos jegy éves (csak csónakos hellyel rendelkező horgászoknak), időszakos (csónakot bérlők részére) formában.

25.  A Pápa és Vidéke HE területi jegyei csak nyomtatott formában érvényesek!

V. Halvédelmi előírások

26.   A drótszák használata tilos.

27.   A gyári műcsalik rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.

28.   Harcsa-horgászatnál a hármashorog használata engedélyezett, viszont az indokolatlan nyeletés tilos. (IDŐSZAKOS JEGY ESETÉBEN NEM ÉRVÉNYES )

29.   A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász vizuális kapásjelző esetén haladéktalanul, hangjelzéses kapásjelző esetében az észleléstől számított legrövidebb időn belül bevághat, illetve megkezdheti a hal fárasztását.

30.   A kifogott hal tetszőleges megjelölése, csonkítása tilos.

31.   A megtartani szándékozott nemes halat a haltartó szákba helyezés után a horgász azonnal köteles a fogási naplóba maradandóan, a rovatok pontos kitöltésével rögzíteni a mért súly alapján. Mérleg használata kötelező! Annak hitelessége a horgász felelőssége! A megtartani szándékozott halat a horgász köteles a horgászat befejezéséig magánál tartani! A szabályosan kifogott és így megtartható halak cseréje, a vízparton, horgászhelyen belüli átadása és ajándékozása, valamint a kifogott hal értékesítése tilos. Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni. Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező személy részére. Ajándékozáson egy horgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül. Kivételt képez a többnapos horgászat közben megtartott zsákmány, annak eltávolítását a halőrök felé maradéktalanul jelezni kell! (telefonszámokat felül találják!)

32.   Fonott főzsinór használata tilos! Kivétel: dobó (max.10m) -, és horogelőke, és harcsázás

33.   A darab és méretkorlátozás alá eső halfajok kiemelésénél a merítőszák használata kötelező! A horgászat megkezdésétől, a horgászhelyen kinyitva, készenlétben tartandó! Kötelező továbbá a párnázott pontymatrac használata! A kimerített halat közvetlenül a földre tenni tilos! Halat fotózni kizárólag a matrac felett, térdelő vagy guggoló helyzetben szabad! Hallal fotózás közben felállni szigorúan tilos!

VI.    Horgászetikai előírások

34.   A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapot fenntartása.

35.   A horgász erkölcsi és etikai kötelessége más horgász segítése, a tapasztalatok átadása, az idős horgásztársak és a gyermekhorgászok támogatása.

36.   Horgászcsónak, horgászhajó használata csak megfelelő sebesség megválasztásával, más horgásztársak és víziközlekedők veszélyeztetése, vagy zavarása nélkül történhet. Ívási, szaporodási időszakban a partmenti sávban a sebesség megválasztásánál minden horgász felelőssége a lerakott ikrák lehetőség szerinti megóvása. A horgászcsónak, horgászhajó tulajdonosa köteles gondoskodni arról, hogy a csónak felszereltsége és műszaki állapota a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfeleljen.

 

VII. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik

37.   A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy

a)    köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre,

b)    róla - külön jogszabályi feltételek fennállása esetén - a hivatásos halőr és az egyesület kép-, video-, hangfelvételt készíthet, amelyet harmadik személynek nem adhat át

c)    jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott jogerős halgazdálkodási hatósági bírság, vagy eltiltás esetén, továbbá a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerülhet, illetve a területi jegy váltásától a maximum 5 évre eltiltható.

38.   A Hhvtv. szerinti felhatalmazás alapján a halgazdálkodásra jogosult a visszavonást, illetve az eltiltást, mint szankciókat csak akkor alkalmazhatja, ha azokat a helyi horgászrend tartalmazza.

39.   A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

 

                              3-5 év

 

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása  

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete      

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év, de legalább az eltiltás idejének a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése                  

 

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése                  

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés                 

1-3 év, de legalább az eltiltás ideje

Hal jelölése, csonkítása                 

 

 

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)      

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása    

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete           

Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés

3 hónap-1 év

 

40.   A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások (II.) és a horgászetikai előírások (VI.) megszegése esetén az eltiltás alkalmazása halgazdálkodási hasznosítói mérlegelés kérdése azzal, hogy az „Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés” gyűjtőkategória szerinti mértéket nem haladhatja meg, ugyanakkor a halgazdálkodási hasznosítói eljárás nem helyettesíti indokolt esetben szakhatósági eljárás, vagy feljelentés kezdeményezését.

41.   A visszavonásra, illetve a területi jegy váltásától való eltiltásra minden esetben a tényállást és a horgászrendi hivatkozást, valamint az eltiltás időtartamát tartalmazó hivatalos halgazdálkodási hasznosítói döntéssel és az erről szóló értesítéssel kerülhet sor.

42.   Fegyelmi vétséget követ el az, aki a Halászati Törvényt és Végrehajtási Rendeletét, az Országos Horgászrendet, illetve a Pápa és Vidéke HE horgászrendjében foglaltakat megszegi. Felelősséggel tartozik az a horgász, aki jelen van a horgászrend megsértésekor, és ezt nem közli az arra illetékesekkel (vezetőség, ellenőrök).

 

VIII. Záró rendelkezések

43.   A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet, mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal, egyben kártérítési kötelezettségét kizárja.

44.   A horgászok a vízparton, horgászterületeken elhelyezett berendezési tárgyakat, horgászati- és vízilétesítményeket kizárólag a saját felelősségükre használhatják.

45.   Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és MOHOSZ szabályozások, továbbá az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadók.

 

 Kelt: Pápa, 2024. január 28.


Kapcsolat

Pápa és Vidéke Horgászegyesület


Pápa és Vidéke Horgászegyesület
8500 Pápa, Korvin u. 37.
  +36 20 575 4248
  pvhe1947[kukac]gmail[pont]com

Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 8:00 - 12:00 13.00 - 17.00
Szombat : 8.00 - 12.00
Vasárnap: ZÁRVA



Top