Egészséges ételek nagyanyáink receptjei szerint

Egészséges ételek nagyanyáink receptjei szerint

A település önkormányzata elsők között vállalkozott arra, hogy segítségével a közmunka programban résztvevő emberek saját erejükből teremthessék meg a megélhetésükhöz szükséges feltételeket. Kertészetükből mára már komoly vállalkozás, szövetkezeti forma született, amelynek keretében tartósítószer nélküli, jól bevált receptek szerint készülő termékek találkozhatnak a vásárlók igényeivel. A Lovászpatonai Start Szociális Szövetkezet a közelmúltban nyitott az új pápai piacon egy üzlethelyiséget, ami alapterületre azonos a többi itt találhatóval, különlegessége viszont az, hogy itt egy olyan szociális szövetkezet mutatkozik be, ami a közmunka programból fejlődött ki.

-              -    A történet 2013-ban indult, amikor a Nyugat-Dunántúlon is megindult a közmunka program. Akkor ennek az úttörője a térségben Lovászpatona volt – mondja a kezdetekről Pintér Imre, Lovászpatona polgármestere, a szövetkezet elnöke.

-       - Az azóta eltelt időszak eredményesnek mondható, hiszen feldolgozó üzemet hoztunk létre, ahol a terményeink feldolgozását a programban résztvevők hajtották végre. Nagy büszkeségünk, hogy ők gyakorlatilag maguknak teremtettek munkahelyet. Később indultunk a Fókusz pályázaton is, ami lehetőséget biztosított arra, hogy a közmunka programból nyolc főt kiemelve, önkormányzati képviselőkkel és szakemberekkel kiegészülve megalapítsuk a szociális szövetkezetet. Mivel a Start programban szabadtéri és fóliás zöldségtermesztéssel foglalkoztunk, erre építettük a feldolgozó üzemünket. Közben bővítettünk, most már gyümölcsökkel is foglalkozunk, aktuálisan ez folyik. Jelenleg szőlőt, almát, körtét dolgozunk fel, korábban, az érés idején meggyet is, amiből kiváló minőségű gyümölcslét készítettünk. Hamar elfogyott, így a jövő évben ebből nagyobb mennyiséget állítunk elő. Az egészséges, száz százalékos, tartósítószer mentes gyümölcsleveket pasztőrözzük és steril csomagolásban kerülnek a piacra. Minőségüket egy évig szavatoljuk – fogalmaz nem kis büszkeséggel a szövetkezet elnöke. A finom innivalókon túl savanyúságokat, ételízesítőket, fűszerpaprikát forgalmaznak, ezek alapanyagát is maguk termelik meg.


-              -  Akik nálunk vásárolnak, biztosak lehetnek abban, hogy olyan termékekhez jutnak, amiknek a készítésére jó háziasszony módjára figyelünk. Ma már azon gondolkodunk, hogy a kínálatunkat milyen termékcsoportokkal bővíthetnénk, hiszen a primőrtermékek szezonálisak, a nagybaniról - hetedik-nyolcadikként a piacon - nem akarjuk beszerezni és feldolgozni az alapanyagot, így csakis a házi készítésű áruk jöhetnek szóba. Többféle irányban is gondolkozunk, a munka a szervezés szakaszában tart. Nagy öröm, hogy az új pápai piacon kaptunk lehetőséget a bolt megnyitására – mondja Pintér Imre, aki arról is beszámol, hogy ez már a második sikeres pályázatuk, ami a termékeik piacra jutását segíti. Közel nettó tízmillió forint támogatást nyertek el erre a célra, amit a marketingtől kezdve az eszközbeszerzéseken át a folyamatmenedzser díjáig számos területen felhasználhatnak. Mindez segíti, hogy a piacon jó minőségű termékekkel legyenek jelen, ezeket megismerjék az emberek, és ezáltal egészséges, semmiféle vegyszerrel nem kezelt élelmiszereket fogyasszanak.

-         - Célunk továbbá, hogy az erre a munkára kiemelt embereket, akik már nem közmunkás bérből élnek, szeretnénk megtartani, kitermelve az ő munkabérüket. Természetesen távlati cél az is, hogy profitot termeljünk, amiből lehetőség lesz az eszközök pótlására, újak beszerzésre. Egy olyan rendszert építettünk ki a puszta földterületünkből, ami jó pár embernek munkát ad, ezáltal hozzáadott értéket képvisel. Tudják és értik ezt, ragaszkodnak hozzá, mi pedig azzal a felelősséggel állunk mögöttük, hogy ezt erősen megalapozzuk, hosszú távon megtartsuk, és valami olyan szülessen, ami ezeket az embereket újra visszavezeti a munka világába, a piaci szférába, abba a vérkeringésbe, ahol ebből a munkából kézzelfogható, értékes eredmény születik. A vásárlók érdeklődnek, kíváncsiak arra, mi van a boltunkban. Remélem, ha a termékeinket megízlelik, akkor visszajáró vevőink lesznek, és a szövetkezeti bolt mindannyiunk megelégedésére működik – foglalja össze a szövetkezet céljait az elnök.


Galéria

További Hírek

Kapcsolat

Info-Oké Online


Info-Oké Online
8500 Pápa,
  +36 70 386 0883
  kapcsolat[kukac]mindenoke[pont]hu
  


Top