Vostok Europe

A Komandirskije óracsaládot a VOSTOK gyár készítette, eredetileg a szovjet hadsereg részére. A gyár Csisztopolban van. A VOSTOK Oroszország legnagyobb mechanikus karóragyártó vállalata. A cég több, mint 60 éve áll fenn, és a peresztrojkát követő idők gazdasági nehézségei ellenére háromezerről négyezerre növelte alkalmazottai számát. A kapacitás évi egymillió óra és óraszerkezet előállítását teszi lehetővé.
A gépparkot a közelmúltban modernizálták. A cég alkalmazottai számára nemcsak munkát, hanem szociális környezetet is teremt. Szakembereit saját egyetemi fakultásán képezteti, és iskolákat, óvodákat, sportlétesítményeket is fenntart. Az elért sikerek alapján további terjeszkedési lehetőségeket kerestek és elsősorban az európai és az észek-amerikai piacot célozták meg.
Ezeknek a piacoknak a jobb kiszolgálása érdekében 2003 nyarán alapították meg a "Koliz-Vostok" vállaltot Litvániában azzal a célkitűzéssel, hogy új, "Vostok-Eurpore" névre hallgató óramárkát fejlesszen ki és gyártson, teljes mértékben nyugat-európai piacra összpontosítva.
Ennek az új vállalatnak a kívánságára határozták el a 2416-os alapkaliber 2 új, módosított változatának az elkészítését. Így jött létre a 2432-es kaliber a centrálisan elhelyezett tárcsával és a 2435-ös, amelynél a tárcsa 3 óránál van. A Komandirszkije család szerkezete a 2416-os kaliber dátumkijelzéssel. Ez egy nagyon megbízható, pontos, 31 köves szerkezet, ütésálló mechanizmussal. A rotor különösen nehéz volfram-nikkel ötvözet, és a szerkezetet 31 órás járástartalékig húzza fel.
Amíg Csisztopolban a szerkezet módosításán dolgoztak, Vilniusban a dizájnt alakították át. Úgy döntöttek, hogy a 60-as, 70-es évek stílusírányzatait választják.
A tervezők mottója: a legjobb szovjet technológia legyen a példa, röviden:
SOVIET-TECHNO-DESIGN.
A Vostok-Europe kollekció modelljei első alkalommal a bázeli órakiállításon voltak láthatóak 2004-ben, és a világ minden tájáról megjelent látogatók körében nagy visszhangot váltottak ki. Ez a kiállítás Oroszország más óragyártói számára is nagy meglepetést okozott, mert az egész Vostok-Europe projekt addig jól őrzött titok volt.
Ennek az új óramárkának a kifejlesztői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy új márkával jelenjenek meg a piacon, amelyik teljesen eltér az orosz óragyártás mai napig megismert alkotásaitól. Ez új automata szerkezetek és az új dizájn együttes alkalmazásával lehetővé is vált.


Galéria

Kapcsolat

Tik-Tak Service


Tik-Tak Service
8500 Pápa, Kossuth L. u. 34. fsz. 2.
  +36 89 324 209
  info[kukac]orauzlet[pont]hu
  

Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 8.00 -17.00
Szombat: 8.00 - 12.00



Top