Gázszerelés

Gázszerelés – szakértelemmel és garanciával

Munkatársaink cégünk fennállása óta folyamatos szakmai továbbképzéseken való részvételüknek köszönhetően, megfelelő szakérelemmel rendelkeznek a különféle kisebb és nagyobb gázszerelési feladatok elvégzéséhez egyaránt.

Referenciánk között szerepel több száz gázprogramban résztvevő családi ház fűtés korszerűsítéséhez kapcsolódó gázszerelési munka elvégzése, valamint számos ipari létesítmények gázszerelése is.

Cégünk vállalja meglévő és újonnan kialakításra kerülő gázhálózat tervezését, kivitelezését vagy éppen átalakítását, minden gázszerelés során elvégzett munkára 1 év teljes körű garanciát vállalunk, így megrendelőink biztosak lehetnek benne, hogy a munkatársaink által végzett gázszereléssel kapcsolatos munkafolyamatok eredménye minden esetben korszerű és minőségi munkát jelent.

Hiszen a gázszerelés során mindig precíz, pontos munkát kell elvárnunk, mindezt kizárólag tapasztalt, szakmájához maximálisan értő szakembert érdemes megbíznunk, ebben nyújt maximális segítséget cégünk.
Gázszerelés – gázmérőtől a fogyasztói készülékig
Gázszerelési tevékenységünkről elmondható, hogy megrendelőink magas fokú igényeit az alábbi szerelési technológiákkal tudjuk biztosítani:

-    új gázhálózat tervezését, épületgépészeti gáztervét, kiépítését és gázátadását
-    gázkészülék cserét egyszerűsített eljárással
-    kondenzációs gázkazán felszerelését
-    gázkészülékek füstcső cseréjét
-    gázkészülékek biztonságtechnikai felülvizsgálatát
-    gázkémények bélelését, továbbá szerelését
-    gázcsapok és gázflexi csövek cseréjét
-    gázkészülékek csőhálózatának teljes vagy részleges kiépítését, karbantartását.

Gázszerelés – mert családunk biztonsága a legfontosabb

Sajnos minden egyes fűtés szezonban hallunk híreket súlyos vagy tragikus kimenetelé szén-monoxid mérgezésekről, ezek kiváltó oka gyakran a gézkészülékek vagy éppen a kémény meghibásodásában kell keresnünk. Az ilyen és ehhez hasonló balesetek elkerüléséhez elengedhetetlenül fontos gázkészülékeink rendszeresen elvégzett karbantartása, ellenőrzése, újonnan üzembe helyezett készülékek esetén is sort kell erre kerítenünk.

Új és leendő megrendelőink számára mindenképpen javasoljuk gázkészülékeik legalább évente egyszeri tisztítását, beállítását, valamint ha szükséges azok javítását, ebben nyújt maximális segítséget munkatársaink gázszerelési tevékenysége. A rendszeres karbantartással nem csak gézkészülékeink biztonságos működését tudjuk biztosítani, ugyanis a jobb hatásfokú égés következtében akár évi 5-6 % energia megtakarítást is eszközölhetünk.


Miért érdemes regisztrált gázszerelőt választanom?


Ha regisztrált szerelőre bízza ingatlana gázrendszerét – legyen szó fűtési rendszer kiépítéséről, korszerűsítéséről, vagy a gázkészülékek javításáról, karbantartásáról, ellenőrzéséről – biztos lehet benne, hogy a kivitelezés a hatályos előírások szerint, szakszerűen történik.

A regisztrált szerelői lista olyan gázszerelőkből áll, akiket az E.ON minősített, így megbízhat szakértelmükben. A regisztrált szerelők független szakemberek, nem az E.ON munkatársai, de a minősítésnek köszönhetően megbízható szolgáltatást nyújtanak és teljesen átlagos piaci áron dolgoznak.

Új és leendő megrendelőink számára mindenképpen javasoljuk gázkészülékeik legalább évente egyszeri tisztítását, beállítását, valamint ha szükséges azok javítását, ebben segítséget tudnak nyújtani cégünk által javasolt gázszervizes kollégák,akikkel mi is hosszú évek óta dolgoztatunk. A rendszeres karbantartással nem csak gézkészülékeink biztonságos működését tudjuk biztosítani, ugyanis a jobb hatásfokú égés következtében akár évi 5-6 % energia megtakarítást is eszközölhetünk.


Kapcsolat

Magic - Therm Kft.


Magic - Therm Kft.
8412 Veszprém, Pásztor utca 13.
  +36 30 939 6714
   info[kukac]magictherm[pont]hu
  


Top