Napkollektor telepítés

Napkollektor telepítés – környezetbarát energiatermelés

Napjainkban ma már Magyarországon is egyre inkább növekvő figyelmet fordítanak a megújuló energia források alkalmazási lehetőségérre. Ennek egyik leghatékonyabb módja a napenergia hasznosítása, mely manapság az épületgépészet egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a különféle napkollektor telepítése.

A környezetbarát energiatermelési módszerek elengedhetetlenül fontosak, hiszen az emberiség egyre inkább növekvő energiaigényének kielégítése kizárólag fosszilis energiahordozók, valamint az atomenergia felhasználása során óriási terhelést jelent környezetünk számára. Ezen terhelések elkerülésének fő lehetősége az alternatív, megújuló energiaforrások, úgy mint nap, szél, biomassza vagy éppen geotermikus energiaforrás használata. Mindehhez nyújt segítséget a cégünk által végzett napkollektor telepítési tevékenység.
Napkollektor telepítés – fűtésrásegítés és melegvíz előállítás

Napkollektor telepítéssel nem csak otthonunk korszerű fűtését, hanem melegvíz ellátását is biztosítani tudjuk.

Amennyiben napkollektor telepítés mellett döntünk, célszerű megfelelő szakember segítéségét igénybe venni, aki szakmai tapasztalatának köszönhetően segít meghatározni, hogy hová kerüljenek a különböző napkollektor telepítéshez és üzemeltetéshez szükséges gépészeti elemek, valamint kijelölik a melegvíztároló helyét és a csővezetékek nyomvonalát.

Napkollektor telepítés során az egyik legfontosabb szempont a napkollektorok megfelelő tájolása, legnagyobb hatásfokot akkor tudjuk elérni, ha tájolásuk déli, dőlésszögük pedig 0-45° közötti. Napkollektorok telepítése során elhelyezhetjük azokat tetőre legyen szó akár cseréptetőről, akár lapostetőről, de lehetőség van a talajra történő telepítésre is, ebben az esetben háromszög alakú tartószerkezetet alkalmazunk a napkollektor telepítése során.

Cégünk által végzett napkollektor telepítés során kétféle típusú kollektort telepíthetünk, ezek lehetnek síkkollektorok vagy pedig vákumcsöves kollektor, megbízóink igényeit legnagyobb mértékben kielégítő kollektor típus kiválasztásában munkatársaink készségesen állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Napkollektor telepítés előnyei:

Minden alternatív energiatermelő rendszernek számos előnye van, így a napkollektor telepítések is sokféle előnyös tulajdonsággal bírnak. Használatukkal csökkenthetjük közüzemi számláinkat, befektetésünk költségei viszonylag rövid időn megtérülhetnek. Várható élettartamuk minimum 30 – 40 év közötti, valamint segítségükkel akár 10-20 %-os hozamot is realizálhatunk és nem utolsó sorban növeli ingatlanuk értékét, valamint hozzájárulunk környezetünk védelméhez.

Napkollektor telepítési munkáink során is fontos számunkra a minőség mellett ügyfeleink színvonalas kiszolgálása, valamint az általunk telepített napkollektorokra 1 év teljes körű garanciát vállalunk.


Kapcsolat

Magic - Therm Kft.


Magic - Therm Kft.
8412 Veszprém, Pásztor utca 13.
  +36 30 939 6714
   info[kukac]magictherm[pont]hu
  



Top