Bemutatkozás

"A múlt azért létezik, hogy emlékeztesse a jelent, lehet ez máshogy is. A múlt a jövőért marad fent"


Induljunk el hát egy kis időutazásra!

1947 – Két év telt el a nagy világégés után, még javában folyik az ország újjáépítése. 


         De milyen is az ember, vágyik a jóra, a szépre, a vidám gondtalan életre, a szórakozásra, még akkor is mikor még frissek a sebek. Kétségtelen, hisz tudományosan is kimutatott tény, hogy a horgászat és a többi szabadidős tevékenység a test és a lélek gyógyírja, amit ma összefoglaló néven rekreációnak hívnak.

Ezt a lehetőséget teremtették meg egyesületünk alapító tagjai, akik a Pápa és Vidéke Horgászegyesület néven, (mely azóta is változatlan) bejegyeztették a nyilvántartásba szervezetünket. 

Megindult a vízterületek kezelésbe vétele. A teljesség igénye nélkül engedjék meg, hogy felsoroljak párat, hogy sikerüljön az akkori hangulatot megteremteni, visszatekinteni a múltba.

Pápai, patkó alakú Téglagyári tó; Borsosgyőri tavak: Magasparti –tó; Temetői-tó; Strandi-tó (a Kék-vizű tó talán még művelés alatt se volt) Nyárádi homokbánya-tó; Szélmezői Tőzeg-tavak; Kéttornyúlaki Hatöles- és Jégvermi tó; Hajagos; Mezőlaki-séd; Bitva; Gerence; Marcal.

Megindultak a haltelepítések is. Az idősebbek talán emlékeznek rá, hogy a Borsosgyőri Strandi tóból kapitális feketesügéreket, a Magasparti-tóból pedig a zsinórt gabalyító angolnákat lehetett zsákmányolni. A vásárolt halakon kívül, a lehalászások után visszamaradt keszegfélék, lajtos-kocsival kerültek a vizekbe, a Rába és a Marcal csukái, harcsái is jó élőhelyre találtak vizeinkben. Sok-sok munka, amit akkoriban még társadalminak hívtak, eredményeképpen vizeinken egyre jobb fogási eredmények születtek, mint a tagság, mint a vezetőségek munkájának köszönhetően. 


A korrekt visszaemlékezéshez az is hozzátartozik, hogy bizony az egyesületünk életében volt olyan időszak, mikor kiléptünk a megyei szövetségből, mert számunkra előnytelen volt és nem kaptunk semmit a tagságunkért. Valamint, volt időszak mikor, okosan visszakerültünk a MOHOSZ égisze alá, többek közt ennek köszönhetjük, hogy ismét, 15 évig az egyesületünké, a Nagyteveli víztározó halgazdálkodási joga.


Elérkeztünk az időutazásban napjainkig. Nincs más dolgunk, most, hogy a ránk bízott vízterületek jó gazdái legyünk, népesítsük jó halállománnyal, teremtsünk egyre jobb horgászati lehetőséget, őrizzük hagyományainkat, becsüljük egymást és az idős horgásztársainkat. De ma, az az egyetlen dolgunk, hogy jól érezzük magunkat, horgásztársainkkal, családunkkal, barátainkkal, vendégeinkkel. 


Az infrastrukturális fejlődés mérföldkövei voltak a saját tulajdonú tavunk víz és villany ellátása. Tároló helyiség és esőbeálló létrehozása, a tó bekerítése az országút felől, immáron a tó körbejárhatósága murvázott úton megtehető. Ezt a projektet két részletben a 2020-21-es években sikerült megvalósítani.

Nagytevelen is megépítettük az esőbeállót. Elkészült 2021-ben az új csónakkikötő, amelyet a Vízügy iránymutatásai alapján az egyesület épített meg és helyezett vízre.


A vezetőség tagjai:

Farkas Zoltán - Elnök
Győri András István - Alelnök

Ifj. Dózsa István - Titkár

Nagy Sándor - Halászmester

Oláh Róbert - Környezetvédelmi és Ifjúsági sportfelelős

Szántó József - Gazdasági felelős


Minden kedves horgászatot kedvelő, horgászni vagy csak túrázni, pihenni vágyó vendégünket szeretettel várunk vízeinken!


Kapcsolat

Pápa és Vidéke Horgászegyesület


Pápa és Vidéke Horgászegyesület
8500 Pápa, Korvin u. 37.
  +36 20 575 4248
  pvhe1947[kukac]gmail[pont]com

Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 8:00 - 12:00 13.00 - 17.00
Szombat : 8.00 - 12.00
Vasárnap: ZÁRVA



Top