Magunkról dióhéjban!
Kedves Olvasó!
Köszönöm,hogy időt szentelt ránk és olvassa soraimat. Engedje meg, hogy pár sorban bemutassam Cégünket!
Cégünk
2001-ben alakult. Elsősorban nyugati személy és kisteher gyári (eredeti
Originál) és utángyártott autóalkatrészek beszerzésével foglalkozunk.
Egyedi megrendelés alapján vállalunk azonban teher, keleti autó,
mezőgazdasági járművek alkatrész beszerzését is.
Alvállalkozói
szerződés keretében kapcsolatban állunk több neves
autóalkatrész-felújító céggel, akik szintén magas minőségben
foglalkoznak az alkatrészek, szerkezeti egységek javításával. Ilyenek:
gömbfejek, kormányművek, szervószivattyúk, turbók, hengerfejek,
motorblokkok, adagólók és befecskendező szelepek.
Jómagam 1993
óta foglalkozom autóalkatrészek árusításával, a saját üzlet is e nyolc
év tapasztalatára épül, és azóta is folyamatosan fejlődik.
Fejődésünk
töretlenségét tükrözi, hogy kezdéskor még csak két fővel, mint egyéni
vállalkozás, majd három- és mára elértük, hogy négy fővel ugyanígy
egyéni vállalkozási formában állunk vásárlóink szolgálatára. Kollégáink
mindegyike magasan képzett, és régóta dolgozik a szakmában, nagy
tapasztalattal rendelkeznek az alkatrészek terén.
Pápán és
környékén a város egyik legnagyobb raktárkészletéből szolgáljuk ki
vásárlóinkat. Törzsvásárlói programunknak köszönhetően az ország egész
területéről több mint 7.000 elégedett vásárlót tudhatunk magunkénak.
Ezek között számos Állami cég, Szállító, Fuvarozó egyéni és társas
vállalkozás, Autószerviz, valamint nagyon sok "utcai" egyéni vásárló is
megtalálható.
A 20 éve folyamatosan bővülő, szerteágazó
kapcsolatrendszerünknek köszönhetően, Magyarország és Európa szinte
összes nagykereskedelmi egységéből akár egy óra alatt, több száz
milliárd Euros nagyságrendű alkatrészbázisból fedjük le Pápa és környéke
alkatrészigényét. Ennek és tapasztalatainknak köszönhetően minden
vásárlónkat maximálisan, a saját igényéhez mérten, ÁR, MINŐSÉG,
HATÁRIDŐ arányában tudunk kiszolgálni.
Keresőprogramjaink
segítségével 90-99%-os pontossággal tudjuk megkeresni, beazonosítani az
alkatrészeket, így szinte kizárt, hogy hibás alkatrész vásárlása miatt
álljon ügyfeleink autója. Ennek a pontosságnak, illetve a kitűnő
beszerzési forrásainknak köszönhető, hogy az általunk forgalmazott
alkatrészek nagy százalékát teszik ki a Gyári Originál alkatrészek.
Ezeket szintén több forrásból, különböző rendelési határidőkkel és
kedvező áron tudjuk szállítani.
Kezdetektől fogva foglalkozunk
Pápán és környékén alkatrész szállítással, amit 2012-ben kibővítettünk.
Innentől egyéni vásárlóink is igénybe vehetik ezt a szolgáltatást, így
akár otthonról, munkahelyről intézhetik az alkatrész megvásárlását.
Nagyon jól jön ez abban az esetben, ha valakinek épp szervizben van az
autója. A szállítás 10.000Ft vásárlási értéket meghaladva ingyenes!!!!!
Az
ország bármely pontjára Postafutár szolgálattal előre utalással,
illetve utánvételben másnapra tudjuk az alkatrészigényeket kiszolgálni.
Köszönöm,
hogy megtisztelt és végigolvasta bemutatkozásunkat. A közös üzleti
kapcsolat reményében kívánok Önnek jó egészséget és sikereket!
Üdvözlettel: Takó Attila ügyvezető
Elérhetőségek
8500
Pápa,
Celli út 26.
+36 89 320 174
+36 30 463 8502
tako[pont]attila[kukac]horbiauto[pont]hu
https://www.horbiauto.hu/