Zuhanykabinok és zuhanytálcák

Íves zuhanykabin és zuhanytálca

Az ázsiai emberek nem nagyon értik az európaiakat, hogyan ülhetnek bele tisztálkodás címén egy kád vízbe és miért okoz nekik örömet az, hogy a testükről leázott, piszkos lében ücsörögnek?

Arra fele a zuhanyozás egyet jelent a tisztálkodással és csak azután következhet bármiféle fürdő!

Zuhany kontra fürdőkád
A zuhany egyik nagy előnye, hogy jóval víztakarékosabb is lehet, mint a fürdés! Míg egy normál fürdéshez legalább 100 liter vízre van szüksége, addig zuhanyozásnál a csapok 12-15 liter/ perces vízkieresztését alapul véve és egy 2-3 perces zuhanyzással számolva csupán fele-, vagy harmadannyi vizet fogyaszt el. Ezt egy hónapra levetítve nem kevés vizet tud megspórolni!

Mikor és kinek ajánlott a zuhany?
A zuhany beépítésének két legfőbb oka a helyspórolás és a rohanó életvitel. Ha ezek jelen vannak az életében, akkor Önnek is ideális megoldás a zuhanykabin.

A helyspórolás leginkább a lakásokra, vagy tetőterekre jellemző. Ha kis méretű fürdőszobát kell úgy berendezni, hogy mindennek legyen helye (csap, mosógép, törölközőtartó, zuhanyzó, wc, szekrény, stb.), mindent tudjon használni és emellett még Önnek is rendesen el kell férnie miközben használja, indokolt a zuhanykabin választása.

Ha kicsi a hely, akkor praktikus megoldást kínálnak a negyed-köríves zuhanykabinok, mert a hiányzó "sarokkal" rengeteg hasznos helyet tud megtakarítani fürdőszobájában, ami esetleg lehetővé teszi, hogy normálisan hozzáférjen a mosógéphez, vagy a mosdókagylóhoz.

Íves zuhanykabin hátránya ...
A negyed-köríves zuhanykabin esetében figyelembe kell venni, hogy az íves zuhanykabin amellett, hogy helytakarékosabb, mint a szögletes zuhanyfülke, ezzel együtt belső tere is kisebb. Így, ami első ránézésre praktikus, az lehet, hogy használat közben esetleg hátrányként jelentkezik.

Persze az íves zuhanykabin választása szólhat a zuhanyozás élményéről is!
Íves zuhanykabinok között is talál kisebbet és természetesen nagyobbat is. A zuhany méretével együtt vitathatatlanul nő a zuhanyozás komfortja is! Próbáljon ki egy legalább 90 x 100 cm-es zuhanykabint és garantálom, hogy utána mindent meg fog tenni azért, hogy saját fürdőszobájában is elférjen egy ekkora zuhanyzósarok!

Szeretne a zuhany alatt is ellazulni és relaxálni néhány percig?
Növelje a zuhanyozás élményét és kérje zuhanykabinját hidromasszázs panellel! Élje át Ön is a kényeztető és relaxáló perceket a hajtós napok végén és hagyja hogy a kiáramló víz kimasszírozza a feszültséget!

Kis gyerkőc is van a családban?
Ha kis gyerkőc is van a családban, aki miatt előnyösebb lenne egy fürdőkád, de fürdőszobájába a kád már nem fér el, válasszon minikád zuhanykabint! Így gyermekei vígan tudnak pancsolni esténként a minikádban (vagy ülőkádban), Ön pedig zuhanyozásnál csak annyit vesz észre, hogy mélyebb a zuhanytálca. Így ugyanolyan jól tudja kihasználni kis alapterületű fürdőszobáját.

#Zuhanytipp
Frissítő zuhanyozás:
Szeretné magát gyorsan felélénkíteni és feltöltődni energiával? A hideg és meleg víz gyors váltogatásával könnyen elérheti ezt a hatást. Kezdje először a langyossal, majd állítsa a vízhőfokot fokozatosan egyre melegebbre! Amikor bőre már kezd gőzölögni, váltson rövidebb ideig hideg vízre. Ha elég edzett, akkor lehet jéghideg is!

Javasolt, hogy kb. kétszer annyi ideig engedje magára a meleg vizet, mint a hideget. Ezt ismételje meg kétszer-háromszor, majd a hideggel fejezze be! Ennek a lényege, hogy a hőmérséklet gyors váltakozása az ereket hirtelen összehúzódásra, majd tágulásra készteti, így ez a fajta zuhanyozás jót tesz az ereknek és kötőszöveteknek is.

Íves zuhanykabin és zuhanytálca kínálatunkról érdeklődjön Ön is üzletünkben munkatársainknál!

Íves zuhanykabin és zuhanytálca márkák:
- Radaway zuhanytálca és zuhanykabin
- Ravak zuhanytálca és zuhanykabin
- Polysan zuhanytálca és zuhanykabin

   


Szögletes zuhanytálca és zuhanyfülke

Nem szeret, vagy nincs ideje hosszasan egy vízzel teli kádban ücsörögni és inkább a gyors frissítő zuhanyozást részesíti előnyben?

A zuhanyfülke beépítését három dolog teszi indokolttá: a rohanó hétköznapjaink, a fürdőszoba mérete és az egyéni ízlésünk. Hol időnk nem engedi, hogy tízperceket ücsörögjünk csak semmit téve egy kád vízben, hol a fürdőszobánk mérete akadályozza meg a kád beépítését, hol pedig csak egyszerűen jobban tetszik a zuhanyfülke.

A zuhanyfülke (és vele együtt a zuhanytálca is) formáját tekintve, lehet íves, vagy szögletes - ez a két alapvető csoport létezik, de ezen belül természetesen számtalan kialakítás található. A szögletes zuhanyfülke beépítési módját tekintve további két típusra bontható: a kabinrendszerű és a beépített.

A klasszikus kabin rendszerű zuhanytálca + zuhanyfülke kombinációk méretileg ugyan fix megoldásokat kínálnak, de formára, felszereltségre számtalan lehetőség közül választhat ízlésének és fürdőszobájának megfelelően.

Beépített zuhanyfülke esetében nagyobb a szabadságfok. Ennél a megoldásnál ugyanis lehetősége van akkora zuhanyfülkét kialakítani, amekkorát szeretne és amekkorát persze a fürdőszobája enged. Beépített zuhanyfülke esetében nem feltétlenül muszáj zuhanytálca használata sem, így nem kell annak méretéhez igazodni. A zuhanytálca (helye) egy összefolyóval és megfelelő vízszigeteléssel ebben az esetben ki is burkolható. Beépített zuhanyfülke esetén kedvére játszhat a zuhanyajtók és az oldalfalak elrendezésével, amik jó néhány megoldást kínálnak formában és méretben is.

A környezet térigénye
Szögletes zuhanytálca és zuhanyfülke beépítésénél is különös figyelmet kell fordítania a környezet térigényére, hogy elkerülje az esetleges bosszúságokat és kellemetlenségeket a későbbiekben! Mindig figyeljen arra, hogy a zuhanysarokhoz, a mosdóhoz, a szekrényekhez, a mosógéphez, stb. mindig kényelmesen hozzáférjen és akadálymentesen tudja ezeket használni!

A helytakarékosság szempontjából nagyon fontos a zuhanyfülke ajtajának nyitása! Ha helyet szeretne megtakarítani, akkor használjon toló-, vagy befelé nyíló harmonikaajtót!

Egyedi megoldásra van szüksége?
Szokatlan elrendezésű az Ön fürdőszobája is és nem tudja, hogyan helyezze el benne zuhanyfülkét?

Az egyik leggyakrabban előforduló, fejtörést okozó probléma, amikor tetőtéri fürdőszobába, a lejtős tető alá kell elhelyezni a zuhanyfülkét. Ilyenkor kézenfekvő, bár nem túl elegáns megoldás zuhanyfüggöny használata. Ráadásul iszonyatosan bosszantó tud lenni, amikor a víz a zuhanyfüggönyről a fürdő közepére csorog és az egész fürdőszoba egy merő tócsa lesz. Így ennél egy sokkal jobb és praktikusabb megoldást kínálnak az egyedi méretre szabható és alakítható zuhanyfülke megoldásaink.

#Zuhanytipp 1
Relaxáló wellness zuhanyozás:
Engedjen langyos vizet a nyakszirtjére, majd fokozatosan állítsa egyre melegebbre! Itt található a központi idegrendszerünk egyik csomópontja. A forróvíz masszírozó sugarainak jóleső, kellemes hatása hamarosan szétárad egész testében és megkönnyebbültnek, gondtalannak érzi magát. Kíméletes, lágy és enyhe törölközés után dőljön le egy kis pihenőre.

#Zuhanytipp 2
Zuhanyozás edzés és sportolás után:
Egy kemény edzés, vagy meccs után általában az első dolgunk, hogy megszabadulunk az izzadt ruháinktól és beállunk a zuhany alá. Ilyenkor gondolom Önnel is megesett már, hogy a zuhany után hiába a tusolás és a törölközés, a víz alól kilépve tovább izzadt. Esetleg annak ellenére, hogy ráadásul még hideg vízzel is zuhanyozott.

Várjon egy kicsit! Edzés után ne álljon egyből a víz alá, hanem várjon legalább 5-6 percet, ugyanis a mozgás befejeztével a verejtéktermelés nem áll le, ugyanis testének egy kicsivel több időre van szüksége ahhoz hogy visszanyerje normál hőmérsékletét. Ha ezt esetleg hideg zuhannyal próbálná felgyorsítani, akkor az visszafele fog elsülni, mert az újból, sokkszerűen beindítja a vérkeringését, amire szervezete ismét csak izzadással fog válaszolni. Sportolás után ezért a langyos víz hűt a leginkább és kellemesen el is lazítja kimerült testét és fáradt izmait.

Szögletes zuhanytálca és szögletes zuhanyfülke kínálatunkról érdeklődjön Ön is üzletünkben!

Szögletes zuhanytálca és zuhanyfülke márkák:
- Radaway zuhanytálca és zuhanyfülke
- Ravak zuhanytálca és zuhanyfülke
- Polysan zuhanytálca és zuhanyfülke

      


Galéria

Kapcsolat

Csempe Piramis


Csempe Piramis
8200 Veszprém, Almádi u. 21.
  +36 30 278 2288
  info[kukac]icdi[pont]hu

Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 8.30 - 17.00
Szombat: 8.30 - 12.00



Top