A Monti-csárdástól a kemény rockig

Szülővárosában szinte mindenki ismeri a családot, őt is, hiszen jó ideig része volt a város zenei életének. Lukács Péter, illetve ahogy mindannyian ismerjük, Peta, ma Budapesten él és alkot sokunk örömére. A magyar rock egyik legjobb szólógitárosának életútja már eddig is irigylésre méltó, egészen fiatalon olyan elismerésekben, díjakban részesült, amik országosan ismertté tették. A zenész, dalszerző, szövegíró ugyan ritkábban jár Pápán, mint ahogy azt szeretné, de azt mondja, ez szerencsére azt jelenti, hogy rengeteg a munkája. A Bikini mellett más együttesekben is zenél, saját stúdiójából most éppen online tanít, és gyönyörűbbnél gyönyörűbb melódiákkal örvendezteti meg rajongói szívét.

A kezdetek
-    Pápán születtem, ott jártam iskolába egészen a gimnázium negyedik osztályáig. Az Erkelbe jártam bátyámmal együtt, ehhez édesapám múltjának nyilván volt köze, hiszen annak idején ő is zenélt, tehát volt otthon olyan hangszer, amin próbálkozhattunk.  A Bartók zeneiskolába is jártunk, de ott annak idején kifejezetten csak klasszikus zenei oktatás folyt, engem meg már akkor jobban foglalkoztatott a könnyűzene. Ennek ellenére a sors úgy hozta, hogy fuvolára jártam két-három éven keresztül. Fogalmam sincs, miért a fuvolát választottam, így alakult. Ebben az időszakban már elkezdtem apámnak egy orosz kiskatonától vásárolt akusztikus gitárját nyüstölni, és apukám hamar észrevette, hogy ehhez a hangszerhez van valamiféle érzékem. Aztán 1988 karácsonyára kaptam tőle az első elektromos gitáromat, onnan datálom a zenész karrieremet, a kezdeti szárnybontogatásokat.   Innentől klasszikus a történet: általános iskolás haverokkal több zenekart alakítottunk. Az első komolyabb mérföldkő ’91-ben volt, a Tini Sztár Kerestetik országos tehetségkutató, ahova sikerült eljutnunk, és megnyernünk. Ugyanebben az évben indult, és a következő évben volt a döntője az Oroszlánbarlang hangszerbolt és a Metal Hammer Magazin által közösen szervezett szólógitár versenynek, amit szintén megnyertem. Ezek azért voltak fontosak, mert megerősítették a szüleimet abban, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. 1996-ban volt az utolsó, a királyi televízió által szervezett Ki Mit Tud?, amin hangszeres szólistaként indultam, és az első helyen végeztem. Gyakorlatilag abban az évben kerültem fel Budapestre, ott érettségiztem, ott kezdődött az életem egy újabb szakasza.

A gitár és az első pesti évek
-    A hangszerrel autodidakta módon kezdtem foglalkozni. Azért furcsa erről manapság beszélni, mert én is tanítok a Kőbányai Zenei Stúdióban, illetve magánúton is, és a mostani srácok nagyon meglepődnek, amikor azokról az időkről beszélek, amikor nem tudtunk hozzájutni oktató anyagokhoz, hiszen még internet sem létezett számunkra. Maradt a zenehallgatás, a tévé videoklipjeiben, a rádióban sugárzott dalokat próbáltam megtanulni, lejátszani. Pesten beiratkoztam a Kőbányai Zenei Stúdióba, gitártanárhoz ott kerültem először. Négy évet Babos Gyula bácsinál tanultam, illetve Tornóczky Feri bácsinak voltam a tanítványa egy évig.
Hosszú átmeneti időszak volt ez, saját zenekarom nem volt, a pápai Warning volt az utolsó. Kőbányán viszont kezdtek kialakulni új kapcsolataim zenészekkel, másrészt egy hangszerboltban is dolgoztam, ahol szintén megismerkedtem számomra új arcokkal, így szépen lassan, egymást követve jöttek a megkeresések, és hívtak különféle zenekarokba. Volt egy zenekar, amit nulláról kezdtünk el felépíteni Borlai Gergővel 2000 környékén, ez volt az European Mantra. Rajta és a segítségével kialakult kapcsolatokon keresztül jöttek aztán az egyéb megkeresések, stúdiómunkák. Ezt követte a The Rock Band, majd 2006-ban kerültem a Bikinibe, ahol a mai napig zenélek.

Miért éppen a Bikini?
-    Valahogy mindig úgy alakult – és ilyen szempontból szerencsésnek tartom magam -, hogy amikor egy-egy válságosabb pillanat, törés volt az életemben, rögtön ezután mindig valami jobb lehetőség következett. Ez így történt ebben az esetben is: éveken keresztül tag voltam a The Rock Band-ben, de 2006-ban Zeffer András betegsége miatt koncerteket kellett lemondanunk, emiatt abszolút kilátástalan volt a zenekar helyzete. Egy-két hónapon belül érkezett a megkeresés a Bikinitől, akik éppen gitárost kerestek, és rám esett a választás. Mindez 2006 augusztusában történt.

A gitáron innen és túl
-    Sok mindennel foglalkozom, de ezek nyilván mind a zenéléssel kapcsolatosak.  Ebben a sorban a szövegírást mondanám a legutolsónak, hiszen csak az utolsó szólólemezem néhány számának írtam szöveget. Dalszerzéssel nyilván foglalkozom, a legtöbb zenekarnak, ahol eddig játszottam, írtam is dalokat. A gitározás mellett a stúdiózás a régi szerelem, illetve kicsit a videózásba is belevetettem magam, konkrétan live stream-eket, élő videókat csinálok a Facebook-oldalamon, illetve a youtube-csatornámon. Kialakítottam egy kisebb videóstúdiót is, gyakorlatilag ezen a platformon is tanítok, illetve a gitározással, zenéléssel kapcsolatos anyagokat készítek.

Szabadság a zenében
-    Az improvizáció abszolút zenekar- és produkciófüggő. Én magam alapvetően nagyon szeretek improvizálni, rögtönözni, de nyilván vannak olyan műfajok, ahol erre kevésbé van tér, és vannak olyanok is, ahol kifejezetten erre épül a zene. Nálam ilyen szempontból mindkét szélsőség megvan. Az European Mantra zenekarral eléggé improvizatív zenét játszunk, a Bikini esetében másról van szó, az programzene, tehát előre megírt, fix szerkezetű számaink vannak, ráadásul ezek nagy részét ismeri is a közönség. Viszont a dalok hangszeres szólói közt vannak olyanok, ahol szabadjára engedhetjük magunkat. Ebből a szempontból én különösen hálás vagyok Németh Alajosnak, a zenekar alapítójának és vezetőjének, hiszen ahogy bekerültem a zenekarba, ő azonnal szabad kezet adott, azt mondta, hogy úgy játszhatom a dalokat, olyan ízzel, hangszínekkel, ahogy én szeretném. Ugyanezt mondta a gitárszólókkal kapcsolatban is. Így mára kialakultak a jellegzetes szólók, azok, amiket még az elődeim játszottak, van néhány, amihez én ragaszkodom, és vannak olyanok is, ahol lehetőségem nyílik az improvizációra.

A zenészek helyzete a mostani rendkívüli állapotban
-    A napjainkban kialakult helyzet nem egyszerű, az összes művészeti ág, köztük a zenészek, eléggé mélyponton van, de bizakodók vagyunk. Jómagam éppen ezért próbálom a prioritást más helyekre összpontosítani. Kicsit komolyabban foglalkozom a tanítással, illetve az élő videóadásokkal, amik szintén tanító, illetve szórakoztató jellegűek. Próbálok tehát olyan dolgokat kitalálni, amikkel egyrészt magamat is le tudom kötni, másrészt a közönséggel is tudom tartani a kapcsolatot.

A jövő tervei
-     Minél többet tud az ember, annál inkább rájön arra, hogy még milyen sok az, amit nem tud. Tehát folyamatosan tanulok, fejlődök, másrészt egyéb, a zenével kapcsolatos lehetőségeket is igyekszem kihasználni, például a külföldet azért, hogy minél szélesebb közönséghez eljuthasson a zeném. Ezen a fronton a legutóbbi fejlemény az Ocean Hills nevű formáció, amit - a magyar származású, de Kaliforniában élő ex-Ignite énekes - Téglás Zolival csináltunk. Ezzel a zenekarral is új terveink vannak, illetve folyamatban vannak dolgaink. Lemezünk a napokban jelent meg, sajnos a tervezett turnénk kicsit tolódik a kialakult helyzet miatt.

A rockzene jelene és jövője
-    Ez rendkívül nehéz és összetett téma. A műfaj aranykora a ’60-as, ’70-es években indult, és a ’90-es évekig tartott. A legnagyobb magyar rockzenekarok mind ebben az időszakban alakultak és tevékenykedtek. Azóta viszont megváltoztak a zenehallgatási szokásaink. Az internet megjelenésével a zeneipar minden szegmense teljesen átalakult. A net furcsa, kétélű dolog. Előnye, hogy bárki bármikor bármilyen újdonságot csinál, azt azonnal a világ tudtára adhatja, de ugyanez a hátulütője is. Rengeteg új zene kerül fel az internetre, napi szinten és világviszonylatban több millió. Ilyen módon irgalmatlanul nehéz lett az érvényesülés az új zenekarok számára. Szerintem ez az oka annak, hogy kevés új, befutott zenekarról tudunk, sokan eltűnnek a net útvesztőiben. Akik teret hódítanak, azok mögött mindig valami nagy multinacionális médium áll, kereskedelmi televíziók, rádiók, így a széles közönséghez leginkább ezek a produkciók jutnak el, és köztük viszonylag kevés a rockzene.

(A Petával készült interjú rövidesen folytatódik)

Galéria