Ha nincs hit elvész az érték

Kellemes, mediterrán hangulat, egy pohár hűs rosé, pazar limonádé, jó társaság. Minden adott ahhoz, hogy közösségi életet éljünk. A közösségi élet motorja pedig Csukárdi Sándor, Sanyó. Az író tollából nemrégiben jelent meg a Cirkusz boldog embereknek című novelláskötet, amit július 8-án pénteken este hat órakor mutatnak be a nagyközönségnek a Pannónia Reformata kávézóban.

Az eseményre készülődve csíptük el a szerzőt, aki megosztotta velünk gondolatait a rövid történetekkel kapcsolatban, valamint párhuzamot vont egy korábbi könyvével, melyet Születni a Facebookon címmel publikált.

- A Születni a Facebookon című alkotás, az értékválságról, az elidegenedésről szólt. Lényegében kérdéseket vetett fel abban a témában, hogy a társadalom átalakulása vajon szükségszerű-e.
Az új könyvem a válaszokat is boncolgatja. A válasz a hit, így ez a fő motívuma jelen írásaimnak. Tapasztalatom szerint az emberek többségének van hite, de legalábbis akar belső meggyőződéssel lenni valami iránt, azonban jó páran életük korai szakaszán elvesztik reménységüket, ebből adódik az értékválság.
A különböző sztorik, különböző menekülési útvonalat adnak. Jó és a rossz példát, a két utat, amin elindulhatunk a
 hitevesztett világból.
A kötetben kibontakozó cselekményekhez a témákat főként ösztönösen választom. Az elmúlt két évben
rengeteg anyagot gyűjtöttem, ezek legjavából áll össze az a 16 novellát számláló válogatás, amit a kezünkben tartunk most.

- Említetted, úgy érzed ez a kötet mély és kemény lett. Milyen szempontokat vettél figyelembe az összeállításakor?


- Az írásgyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg. A szerkesztésben a kiadó munkatársai Zsoldos Árpád és Adrienn voltak a segítségemre. A szemezgetésnél fontosnak tartottuk, hogy a kevésbé szatirikus keményebb hangvételű, sok esetben naturalisztikus írásokat néhány köztes, könnyedebb novella oldja fel.

- Megszokhattuk Tőled, hogy pályázatokon, szakmai publikum előtt méretetted meg írásaidat, a most megjelent novellák milyen eredményeket értek el?

- Az írási fázist, a tesztelés követi. Fontos számomra, hogy szakma által elismert olvasmányokat ajánlhassak a nagyközönség kegyeibe. Ez most sem volt másképp. Számos sikert értem el a Faust fogad, A lapot húzni Darwinra, vagy épp a Hogyan öltem meg Pista bácsit című novellámmal. Ezek mind nívós irodalmi folyóiratokban is olvashatók.

- Beszéljünk egy kicsit a könyvbemutatóról, hisz a legizgalmasabb, amikor az olvasóközönséggel találkozik a könyv.

- Igaz , és mindez úgy valósul meg egy bemutató keretében, hogy én magam is látom a reakciót. Örülök minden ilyen lehetőségnek, mert azonnali visszajelzéseket kapok.
Négy történettel ismerkedhetnek meg a résztvevők az est folyamán.  A cirkusz boldog embereknek monológommal indulunk, amit három másik novella felolvasása követ. Ebben a Szó és Kép Színpad művészei, régi barátaim lesznek segítségemre, Rózsás Hajnalka, Nagyné Rózsás Anna, Balogh Adrienn, Janus Norbert. A programot Győri Zoltán és Miklós Csongor zenével színesítik, a beszélgetőtársam pedig Horváth Andrea lesz.


A szerzőtől megtudtuk több állomásos turnét tervez a könyv kapcsán, országszerte több helyen is szervezés alatt van hasonló bemutató, de a pápai közönséggel is szeretne még találkozni. 

Addig is jó olvasást!

Balogh Adrienn



Galéria

További Hírek

Kapcsolat

Riportok


Info-Oké Riportok
8500 Pápa,
  +36 70 386 0883
  kapcsolat[kukac]mindenoke[pont]hu
  


Top