Megújult a Menta Patika

A Menta Patika helyén, a Veszprémi úton egykor, az 1700-as években épült Agyagliki csárda állt, melyet a helyi legenda szerint Petőfi is gyakran látogatott. A vendéglő többször cserélt gazdát, míg végül - egy akkor százéves épületben - 1980-ban gyógyszertár kezdte meg működését előbb Patróna, majd 2015-től Menta Patika néven.  Az elmúlt egy évben az épület nagy átalakításon, megújuláson esett át, aminek eredményeként egy modern, barátságos belső terű, magas szakmai igényességű gyógyszertár fogadja a betegeket.

Dr. Orosz László szakgyógyszerész, a vállalkozás tulajdonosa 1993-ban kapta oklevelét, majd analitikai kémiából egyetemi doktori diplomát szerzett. Ám az építészet is érdekli, ezért kivette részét az épület új koncepciójának kigondolásában.



-    Miért vált szükségessé az épület felújítása, átalakítása?

-    A gyógyszertár egy több mint százéves épületben 1980-ban kezdte meg a működését. Én 2015 januárjában vettem át, és már akkor láttam, hogy előbb-utóbb felújításra szorul. Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az épület szerkezeti adottságai, a helyiségek elrendezése miatt egyszerűbb, ha egy teljesen új gyógyszertárat építünk föl, ami aztán mindenben meg tud felelni a szakmai és az építészeti előírásoknak, illetve a saját elvárásainknak is.

-    Mi volt a koncepciója a 2020 szeptemberében kezdődött munkának?


-    Természetesen volt egy határozott elképzelésem, ezzel ültem le, ezt ismertettem a tervezővel. Az épület külső megjelenése az ő első verziója, az valósult meg, amit elsőként megrajzolt. A felületen megjelennek természetes anyagok: fa és tégla kombinációja. Belül pedig az volt az elképzelés, hogy a tér központja, magja az officina, ehhez szorosan kapcsolódjanak tevékenységünk helyiségei: a laboratórium és az iroda. Ezt a belsőépítész tervei alapján sikerült megvalósítanunk mind esztétikailag, mind funkcionálisan.

-    Az építkezés, a terek átalakítása révén miben, mennyiben változik meg a szolgáltatás minősége?

-    Én nagyon betegcentrikusan gondolkodom. Számomra is, kollégáim számára is fontos, hogy a hozzánk betérők elégedettek legyenek. Az épület eddig nem volt akadálymentesített, most az lett, kerekesszékkel, babakocsival is megközelíthető,  automata ajtóval ellátott bejáratot alakítottunk ki. Az építész ebben is nagyszerű munkát végzett. Tágas, világos officina fogadja a betegeinket, ahol olyan technikai megoldásokat alkalmaztunk, mint az akusztikus álmennyezet, ami csökkenti a zajterhelést, így könnyebbé tehetjük a beszélgetéseket, valamint a folyamatos szellőztetés. Az officinához kapcsolódó irodahelyiségben akár személyes konzultációra is lesz lehetőség. Munkatársaim számára is sokkal kényelmesebbé válik a munkavégzés, a gyógyszerek tárolása modern megoldásokkal, bútorzattal történik. A szakmai szempontoknak mindenben megfelelő tereket alakítunk ki, hogy a tevékenységünket a kor által támasztott követelmények szerint tudjuk végezni. Ehhez a bizalomra épülő szakmához méltó környezetet tudtunk megalkotni, barátságos, családias légkört igyekszünk biztosítani. Nagyon jó a kapcsolatunk a betegekkel. Számos törzsvásárlónk van, nem csupán a városból, de a környék falvaiból is. Kollégáim gyakran már tudják, hogy miért jön a beteg, melyik gyógyszert kell kikészíteni. Örülünk a bizalmuknak, és ezt a bizalmat próbáltam meg visszaadni azzal, hogy egy olyan környezetet alakítottunk ki, amivel továbbra is elégedettek lehetnek.

-    Hány alkalmazott segíti a munkát?

-    Ketten vagyunk gyógyszerészek, a négy szakasszisztens közül ketten évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Harmadik munkatársunk két éve szerezte meg végzettségét, a negyedik kolléganő pedig nemrég végzett jeles eredménnyel. Egyébként folyamatosan képezzük magunkat, hogy napra kész tanácsokat tudjunk adni a betegeinknek.



-    Mi jellemző ma az emberek gyógyszerhasználatára?

-    A gyógyszerhasználat egyre inkább a tudatosság felé tolódik el. Egyre jobban előtérbe kerül a megelőzés. Viszont az emberek egy része gyakran nyúl gyógyszerhez abban az esetben is, amikor akár életmódváltással is megoldható lenne a probléma. Mi itt sokszor úgy adunk tanácsot, hogy elkerülhető lesz a gyógyszer szedése. Úgy tűnik, magunk ellen dolgozunk, de a gyógyszerész szakma elsősorban nem kereskedelem, hanem hivatás, mi az emberek egészségét tartjuk szem előtt.
Nagyon erős a reklámok hatása, és nem mindenki érti ezeket. Segítenünk kell abban is, hogy jól értelmezzék, tehát szükséges egy kis ismeretterjesztő tevékenység is. Sokan informálódnak az interneten elérhető anyagokból, közösségi felületekről. Az interneten minden van, jó is, meg hamis is. Nagyon észnél kell lenni. Több tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy akár reklám, akár telefonos megkeresés, rábeszélés alapján a betegek gyógyhatású terméket rendelnek. Vannak, akik előre tájékozódnak nálunk, de akadnak olyanok is, akik a megrendelt gyógyszert hozzák be, nálunk pedig kiderül, hogy nagyon becsapták őket. Itt több eset is lehetséges. Az egyik az, hogy a meghirdetett szerben nincs benne a hatóanyag, tehát gyakorlatilag ártalmatlan. A legrosszabb, amikor sokkal több benne a meghirdetett hatóanyag, vagy azon kívül mást is tartalmaz. Ez veszélyes. A gyógyszertárakból csak megbízható termékek kerülnek ki.

-    Mi az, ami a Menta Patikát megkülönbözteti a többi gyógyszertártól?

-    Pillanatnyilag az mindenképpen, hogy Pápa legújabb gyógyszertára. Hadd idézzek néhány reakciót vásárlóinktól: - „Nagyon szép!” - „Hát ez egy csoda, gratulálunk!” - „Modern, trendi, üde, letisztult, otthonos.”

-    A mottónk – „Gyógyszertár. Természetesen.” – összefoglalja mindazt, amit a munkánk során igyekszünk képviselni: az elmélyült gondolkodást, a rendelkezésre állást, a megoldások, főként a természetes megoldások keresését, és a tudományos igényességet. Ez párosul családias, vidám légkörrel.

-    Megteremtve a kulturált munkavégzés feltételeit a jövőben tájékoztató előadások megtartását tervezzük a környék lakóinak. Szeretnénk egy gyógynövénykertet kialakítani a patika 1500 négyzetméteres ingatlanán, illetve más egészségügyi szolgáltatóknak működési lehetőséget biztosítani a patikához tartozó 80 négyzetméteres, jelenleg lakásként funkcionáló ingatlanrészben. A munka tehát korántsem ért véget az átépítéssel.

Galéria

További Hírek

Kapcsolat

Riportok


Info-Oké Riportok
8500 Pápa,
  +36 70 386 0883
  kapcsolat[kukac]mindenoke[pont]hu
  


Top