Folytassa még, Doki!

Mintha Örkény egyperceseit olvasná az ember, és a recept is ugyanaz: használd, mint egy gyógyszert, vegyél be naponta egyet! No persze Dr. Bujáky Miklós állatorvos történetei nem a groteszk, sokkal inkább a realizmus talaján állnak, és azon kívül, hogy rendkívül olvasmányosak, tanácsot, életbölcsességet is tartalmaznak. Egyszóval igazi léleksimogató írások. Állatokról és gazdikról szólnak, de megvillan bennük a szerző eddigi életének jó néhány tanulsága is. A történetek eleddig két könyvet töltöttek meg, és aki ezeket kézbe veszi és olvassa, csak abban reménykedhet, hogy nem kell sokáig várnia az Egy állatorvos történetei – nem csak állatokról és a Folytassa, Doki! című novelláskötetek gyöngyszemeit követő újabb sztorikra.

-    Amennyiben valaki a szokásos elfoglaltságától eltérő foglalatosságba kezd, ahhoz mindig valamiféle belső késztetés űzi. Doktor úr, önt mi bíztatta az írásra?

-    Eleinte csak reklám céljából, figyelemfelkeltőnek írtam néhány rövid történetet, és feltettem a Facebookra. Nagyon tetszett az olvasóknak, biztattak a folytatásra, aztán talán a huszadik történet után eldöntöttem, hogy könyv lesz ebből, és elkezdtem kiadót keresni.

-    „Nemcsak én gyógyítom az állatokat, hanem ők is gyógyítanak engem" - fogalmazott egy interjúban. Pontosan hogyan kell ezt értenünk?

-    Már gyerekkoromban észrevettem, hogy az állatok energiát adnak nekünk, ha fáradtak, vagy depressziósak vagyunk, és megnyugtatnak, ha idegesek és frusztráltak vagyunk. Az állatok tulajdonsága, hogy mindig tapintatosan közelednek az emberhez, sose tolakodók. Nem véletlen, hogy gyerekeknél állatasszisztált terápiákat alkalmaznak, mikor a lelket is gyógyítani kell. A társállatok empaták, oldják a szorongást és sokszor magukra veszik a diszfunkcionális családi viselkedésmintákat, melyektől gyakran meg is betegszenek. Sokat írok erről az első könyvben, de a másodikban még többet.

- Miért döntött a család a vidéki élet és az állattartás mellett, hiszen naponta rengeteg „állati" hatás éri a rendelőben is?

-A gyermekkori nosztalgia mindenképpen közrejátszott ebben. Nagyapám Mezőlakon volt református lelkész és gazdálkodó. Sok történetet hallottam tőle az akkori életükről. Az ember a gyermekkori érzésekben keresi az elveszett fiatalságát, akkor is, ha észérvek alapján tudja, hogy ezeket nem lehet teljesen visszahozni. Azon kívül vidéken az állatok is természetes életmódot élhetnek, egész más a viselkedésük, napi rutinjuk, mint a lakásban vagy a városban tartottaknak. Egy boldog, elégedett, egészséges állattal pedig jó érzés napi rendszerességgel kapcsolódni.

- Írásai legtöbbje az állatok mellett az emberekről is véleményt formál. Mennyire érintik meg ezek az „emberi találkozások"?

- Az állatorvosi szakma egy bizalmi foglalkozás, így akarattalanul is sokat megtudunk az állathoz tartozó ember életmódjáról, szokásairól, érzelmi és családi életéről. Sokszor évtizedeken át jár hozzám egy-egy család a kedvenceivel. Nemcsak a háziállatokat látom felnőni és megöregedni, de a családtagokat is, része vagyok az életüknek, a történetek pedig tálcán kínálják magukat.

- Mintegy jutalomként, az írások végén meglepi az olvasót egy-egy filozófiai tartalmú tétellel, igazsággal. Ezek könnyen, csípőből jönnek, avagy „nehéz szülések"?

- Az a történet a jó történet, ahol az író az olvasóval valamilyen közös ponton kapcsolódni tud. Az én írásaim többnyire három szálon futnak: az első egy önéletrajzi szál, a második többnyire egy állat története, a harmadik szál a tanulság, valamiféle egyetemes élmény, ami az olvasónál véleményközösség révén katarzist hozhat létre. Ezek az összefoglalók pedig nagyon is könnyedén jönnek, sőt sokszor előfordult, hogy a csattanóhoz kerestem történetet.

- Több írásban önmagából is sokat mutat - fiatalkor, szigorú nevelés, sikerek, kudarcok - az olvasóknak. A családi vonal meglehetősen erős a könyveiben. Ehhez nagy bátorság kell. Levonható valami tanulság, tanács ezek alapján, ami a mai fiatal generációnak adható?

- Az önismeret az egyik legjobb dolog, ami történhet az emberrel. Az az igazi, ha ezt a harmincas-negyvenes éveinkben elkezdjük, mert így a felismeréseket időben tudjuk kamatoztatni, de sose késő, hogy az ember önmagára találjon, mivel ez az elégedett, békés és nem utolsó sorban egészséges öregkor záloga. Akkor tudjuk a sorsunkat beteljesíteni, ha kezünkbe vesszük az irányítást. Máskülönben csak sodródni fogunk az életben, amit végzetként élünk meg. Ez a kreatív potenciál elvesztésével, kiégéssel járhat, és szomorú idős kort vetít előre.

- Létezik-e kedvenc történet? Ha igen, miért éppen az?

- Az első könyvben a Malacka a kedvenc történetem, ami az újrakezdés öröméről és nehézségeiről szól. A második kötetben nagy szerelem Lola története, melynek az a mondanivalója, hogy az ember - ha kellő alázattal közeledik a feladathoz - csaknem bármire képes.

- Végül: bízhatunk-e a léleksimogató írások folytatásában?

- Szerencsére az állatorvosi pálya tálcán kínálja a sztorikat, így egész biztosan reménykedhet a folytatásban az, aki a novelláimat szereti.

Galéria