Ahol elfogynak a szavak, ott segít a zene

Vannak, akiknek nem kell sokat dolgozniuk azért, hogy ölükbe hulljon a siker. Éppen jókor és pont jó helyen voltak ehhez. Megint mások – főként tehetős szüleik jóvoltából - szinte készen kapnak mindent, ami a zavartalan és gondtalan élethez szükséges.  Wéber Ferenc nem tartozik közéjük. Ő már gyerekkorában kitűzött egy távoli célt, aminek eléréséért azóta is mindent alárendel. Még akkor is, ha közben a sors alaposan próbára teszi.

-    1984. szeptember 11-én születtem Pápán. A család 1988-ig a Kilián lakótelepen lakott, majd Nemesszalókra költöztünk, ott éltem huszonnyolc évig. Általános iskolás éveimet is ott kezdtem, majd Pápán, a katolikus iskolában folytattam. Ezután Vitnyéd-Csermajorba kerültem, ott tanultam két évet, majd újabb két évet kereskedelmiben. 2004. júniusától 2011-ig dolgoztam Külsővaton, egy italboltban pultosként, majd egy celldömölki cég következett.

-    Egyik munkahelyén baleset érte, ami nagyban befolyásolta további életét. Mi történt tulajdonképpen?

-    Egy sárvári cégnél dolgoztam operátorként, ahol 2018 januárjában munkahelyi baleset ért. Egyik nap, valamivel éjfél előtt a présgép összepréselte a jobb kézfejemet, aminek következtében ujjaim és kézfejem roncsolódott. A sárvári mentősök először Szombathelyre szállítottak, majd Győrbe kerültem. Ott másfél órás csonkolásos műtétet hajtottak végre rajtam. Három nap után édesanyámékhoz kerültem Sopron-Ágfalvára, és Sopronban kezeltek tovább. Itt később észrevették, hogy a kezemen bőrelhalásos tünetek jelentkeznek, így visszakerültem Győrbe, ahol ismét két műtét várt rám. Újra csonkolták a kezemet, majd plasztikai műtétet hajtottak végre, jobb combomból kivettek egy bőrdarabot, amit ráplasztikáztak a sérült kézfejemre. Két hónap kórházi ellátást követően ismét édesanyámhoz kerültem, majd egy idő után hazajöttem Pápára. Azóta itthon vagyok. A baleset lelkileg is, fizikailag is megviselt, igyekszem kiheverni. Most a Move-Alfánál dolgozom négy órában, de egyébként rokkantnyugdíjasként élem az életem.

-    Honnan a zene iránti érdeklődése?

-    Gyermekkorom óra foglalkoztat, hogy felnőttként híres énekes legyek. Általános iskolában énekből ötös szintű voltam, énekeltem kórusban is, illetve Külsővaton a premontrei rendi apácákhoz jártam külön énekre. Így alakult ki a mai zenei tudásom. Megkértem Szórády Szabolcs barátomat, a Rocklife Cover Band dobosát, akit már régóta, huszonkét éve ismerek, hogy csináljon nekem saját dalokat. Ő szívesen segített, így már két saját, mulatós dallal rendelkezem, amik az egyik legnagyobb közösségi portálon is megtalálhatók. Nagyon sokan nézték meg. Szabi segített abban is, hogy eljussak a Frédy Show-ba, amit nem tudok eléggé megköszönni sem neki, sem Frédy-nek. Remélem, énekesi karrieremet tudom folytani. Nagyon sok embert megkerestem, hogy támogassanak, sőt, állami segítséget is kértem, bár ez utóbbi nem sikerült. Ahhoz, hogy valaki ismert énekes lehessen, rengeteg pénz kell. Persze szükséges a jó hang és megjelenés, de támogatók nélkül nehéz befutni.



-    Milyen stílusú zenét kedvel, és mit énekel?


-    Szeretem a popzenét, a rockot, de a mulatós zenénél kötöttem ki, ez áll hozzám a legközelebb stílusban, hangszínben. És bár sok helyre hívnak, ahhoz, hogy felléphessek, még legalább négy dal szükséges, ehhez pedig mindenképpen segítség kell.

-    A zenei karrier építése mellett vannak más tervei?


-    Persze, rengeteg tervem van. Szeretnék leérettségizni, német nyelvből nyelvvizsgát tenni, de annyi bizonyos, hogy a nótázást nem hagyom abba. Nagyon elszántan küzdök, hogy beteljesíthessem az álmomat, folytathassam az énekesi karrieremet. Szabival arról is beszéltünk, ha beindul a szekér, rajzfilmslágereket dolgozunk fel, illetve a pop műfajjal is bővíteném a repertoárt. 

Fotók: Szórády Szabolcs

Galéria

További Hírek

Kapcsolat

Riportok


Info-Oké Riportok
8500 Pápa,
  +36 70 386 0883
  kapcsolat[kukac]mindenoke[pont]hu
  


Top