Rendkívül különleges, kálvinista kincs

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei a könyvtár, a levéltár és a múzeum munkáját fogja össze. A Pannonia Reformata Múzeum Pápa város szívében található, mindenki számára nyitott kulturális intézmény. Egy rendkívül különleges, kálvinista kincs, ugyanis a türelmi rendelet idején épült Ótemplomban található.

Az intézmény tevékenységéről Halászné Kapcsándi Szilviával, a múzeum vezetőjével beszélgettünk.

-    Országos szinten is rendhagyó kezdeményezés, hogy egy templomban született meg az a kiállító tér. Teljes mértékben ott van a helye, hiszen egy bibliai vezérfonalra épülő, keresztyén hitvalló kiállításról van szó. Szépen összesimul az üzenet és a tér. A tervezésnél fontos szempont volt az, hogy meghagyjuk a szakrális teret, és az Ótemplom találkozópont lehessen az emberek, a generációk számára, illetve találkozópont Istennel és a keresztyén értékrenddel.  2018-ban nyitottuk meg a múzeumot, és ma elmondhatjuk, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Egy olyan sokrétű kulturális központ lettünk, ami emeli Pápa fényét, és kulturális életét. Az esküvőtől a keresztelőn, az istentiszteleteken, koncerteken, hangversenyeken át a konferenciákig mindenféle eseménynek helyet tudunk adni. A megkapó és különleges tér története 1718-ban kezdődik, amikor is református őseinket a Ruszek-közben álló akkori templomukból királyi parancsra elűzik, és ezen a telken folytatják a hitéleti tevékenységüket egészen addig, amíg 1752-ben Mária Terézia rendelete értelmében végleg elűzik őket a városból. Az adászteveli száműzetés 31 éven át tartott, majd 1783-ban a Türelmi rendelet értelmében visszatérhetnek Pápára. Isten iránti hűségüket és lelkesedésüket mutatja az, hogy még abban az évben – a rendelet szabályainak megfelelően – elkezdik építeni ezt a templomot, majd a következő év karácsonyát közösen már itt ünneplik. A rendelet kimondta, hogy a templom ajtajai nem nyílhatnak az utcára, ezért a soproni építész, Neumayer Lőrinc a telek közepére tervezte meg a templomot torony és harang nélkül. Az épület különlegességét az adja, hogy később, amikor már lehetett volna, akkor sem építettek hozzá. A templom elé, a középkori alapokra épült a parókia épülete, ez zárja el az utca felől, talán ez az oka, hogy a pápaiak közül sem mindenki tudja, mi bújik meg itt az udvarban.

-    A mai kiállítótérnek, illetve múzeumi tevékenységnek voltak-e múltbeli előzményei?

-    Elsőként 1952-ben nyílt e helyen múzeum, ami a kor lehetőségeihez mérten egyházművészeti-egyháztörténeti kiállítás volt. Ez 2005-ig működött, majd a 2017-es év, a reformáció 500 éves jubileuma tette lehetővé, hogy egy kiemelt kormánytámogatásnak köszönhetően megújulhatott az épületegyüttes, egy újabb támogatás következtében pedig a kiállítások is megnyílhattak. Elmondható, hogy egy komplex tér jött létre, egyrészt a Hajlék az örökkévalóságban című, a karzaton látható kiállítással, ami rendhagyó, hiszen szakít a régi, a hagyományos kiállítási formákkal és tematikus felépítésű. Három sávban helyezkedik el, mert minden célcsoportot szeretnénk megszólítani. A felső sáv az életünk során előforduló alapvető emberi kérdéseinkre ad választ a Szentírás, a teológia fényében. A középső a vallási néprajzzal foglalkozik, a kegyességtörténetet mutatja be, azt, hogy eleink és mi hogyan élték-éljük meg keresztyén hitünket, mik ennek a tárgyi eszközei. Harmadikként létezik egy Szőlőszemezgető sávunk, ami a gyerekeket szólítja meg interaktív módon, kiemelt pontokon végig haladva vonjuk be őket a témába. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi évben, az egyházi múzeumok közt elsőként elnyertük a „családbarát múzeum” kitüntető címet. Azt valljuk, hogy a családok és a gyermekek a mi kiemelt célcsoportjaink, ugyanis a gyerekek jelentik a jövőt, ők azok, akiket becsalogatva értő múzeumlátogatókat nevelünk, így olyan generáció nőhet fel, ami ismét visszatalál a múzeumi élményekhez. Összességében elmondhatjuk, hogy a kiállítás olyan digitális tartalommal is feltöltött, ami a mélyebb érdeklődési körrel rendelkezőket is megszólítja. Igyekszünk tehát a programjainkat úgy alakítani, hogy köztük minden korosztály megtalálja a neki megfelelőt. Az épületegyüttes különlegessége a kávézó, ami – a városban egyedülálló módon – prémium kategóriás, és természetesen a kávé, a beltartalom is nagyon magas minőséget képvisel. Másik kuriózum a múzeum előszobája, itt szintén feltárták a középkori falrészleteket, így olyan minőségi tér jött létre, ami méltán büszkesége Pápa városának is.

-    A múzeumban a már felsoroltakon kívül egyéb kuriózum is akad, például a múmia.


-    Állandó kiállításunk a világviszonylatban is egyedülálló egyiptomi kiállítás, ami a Hóri titkai címet viseli. Óriási dolog, hogy Pápán található egy olyan múmia és koporsó, ami több mint 3000 éves eredeti óegyiptomi műtárgy. Jelen pillanatban az egész világon öt olyan példányról tudunk – a Vatikáni Múzeumban, Berlinben, Brémában,  Koppenhágában és Pápán -, ami ugyanabban a műhelyben készült, mint a mi koporsónk. Ez a kiállítás nagyon jó példa arra, hogy egyetlen műtárgyból mennyi mindent lehet kibontani. Rendkívül gazdag múzeumpedagógia kapcsolódik hozzá. A könyvtárral együtt közel húsz múzeumpedagógiai foglalkozást tudunk biztosítani. A gyerekek, de a pedagógusok itt olyan élménnyel gazdagodhatnak, ami hozzájárul a múlt jobb megismeréséhez. A kapu folyamatosan nyitva, mindenkit nagy szeretettel várunk. Igyekszünk aktív kapcsolatot ápolni a civil közösségekkel, illetve lehetőséget adni a város művészeinek az itteni bemutatkozásra, valamint programok szervezésére is. Kutatni vágyókat is szívesen látunk, folyamatos a tudományos feldolgozás, átfogó revíziót indítottunk, amelyen minden műtárgyunk átesik. Ebben a Laczkó Dezső Múzeum szakemberei segítenek nekünk. Örülünk annak, hogy végre méltó helyet kaphatott a raktárunk is. Ajándékboltunk gyönyörű, itt különleges, egyedi, igés ajándéktárgyakhoz lehet hozzájutni. Létezik egy kiadványcsomagunk mindhárom szintre, amit egy bibliai üzenet fog össze: A tied és a családodé. Ez tehát mindannyiunk kulturális öröksége. Én azt gondolom, hogy ma, amikor a legfőbb társadalmi kérdésünk az, hogy mi történik a keresztyén Európával, akkor nekünk nagyon fontos küldetésünk, missziónk van abban, hogy bástyaként, őrzőként kiálljunk, hirdessük és bemutassuk  keresztyén értékeinket és kulturális kincseinket.
 

Galéria

További Hírek

Kapcsolat

Riportok


Info-Oké Riportok
8500 Pápa,
  +36 70 386 0883
  kapcsolat[kukac]mindenoke[pont]hu
  


Top